Hatvan éve kezdődött el a református kántorképzés

Hatvan évvel ezelőtt, 1965. június 21-én kezdődött el az első kántorképző tanfolyam a Debreceni Református Kollégiumban, az akkoriban egyetlen, egyházi tulajdonban és kezelésben maradt közoktatási intézményben. „Több mint másfél évtizeddel az 1948-as énekeskönyv megjelenését követően égető szükség volt a gyülekezetekben szolgáló kántorok képzésére, a gyülekezeti éneklés fejlesztésére. Az 1957 óta Tahiban nyaranként megrendezett zenei hetek rövidségüknél fogva nem nyújthattak többet az azonos szolgálatot végzők találkozásánál” – írta akkoriban a Énekreform és kántorképzés című közös írásában Csomasz Tóth Kálmán és Gárdonyi Zoltán. Az ötvenes–hatvanas évek fordulóján Fóton az evangélikus egyházzal közösen rendezett négy hónapos bentlakásos tanfolyamok néhány év után kényszerűen megszűntek, így került sor a háromhetes debreceni nyári tanfolyam megalapítására.

Az akkori idők nagyjaira, az első tanfolyamok vezetőire és tanáraira több esetben ma már csak emlékezhetünk.

Közülük elsőként most Kalocsay Ferencet kell említenünk, mert születésének 100. évfordulója csak néhány napja, június 1-jén volt. Ő volt a legendás „fóti kántor”, aki a legnehezebb években vállalkozott erre a munkára, aki a református kóruskultúrát és az akkor új énekeskönyvet országos, később nemzetközi téren is képviselő gyülekezeti vegyes kart szervezett és vezetett. Önzetlenül, hűségesen végezte a titkári, szervezői munkát az ötvenes évek végén megalakult zenei bizottságban, aktív résztvevője volt a tahi zenei heteknek és a debreceni nyári tanfolyamoknak. Szoros munkakapcsolatban volt a kántorképző megalapításában szintén tevékeny szerepet játszó Gárdonyi Zoltánnal, akinek a nevét azért is meg kell most említenünk, mert születésének 120., halálának 40. évfordulója a jövő év egyik fontos eseménye lesz majd.

Második júniusi születésnaposként Máté Jánost kell említenünk, aki 1934. június 6-án született. Ő is az egész életét az egyházzenei szolgálatra áldozta. Már fiatalon részt vett a fóti tanfolyamokon, évtizedekig vezette Tahiban a zenei heteket, és a debreceni nyári tanfolyamok egyik meghatározó tanáraként a résztvevők létszámának ugrásszerű növekedését követően – amint arra lehetőség adódott – 1990-ben elindította Budapesten is a kántorképzést.

A harmadik ünnepelt Berkesi Sándor, aki ugyancsak június 6-án született, 81 évvel ezelőtt. Ő friss diplomásként már az első években bekapcsolódott a kántorképzésbe.

Őt is hallhatjuk, vele is találkozhatunk majd a Kántorképzés 60 címmel 2025. június 27–28-án Debrecenbe meghirdetett találkozón, ahova mindazokat várjuk, akik valamikor valamilyen szintű kántorképzésben részt vettek vagy tanítottak. Várjuk a találkozásra a gyülekezetekben zenei szolgálatot végző kántorokat, kórusvezetőket, de a lelkipásztorokat is, hiszen közülük sokan teológusként vagy már felszentelt lelkészként tanultak itt, illetve tettek kántorképesítő vizsgát.

A kétnapos találkozón közös kórusszolgálat, múltidézés, emlékezés és beszámolók mellett a jelen és a jövő kérdéseiről, így az új korálkönyv formálódásáról, valamint az egyházzenei szolgálat kereteinek újragondolásáról is szó esik majd.

A tanfolyamok első négy évtizede alatt – egy korábban megjelent emlékfüzet adatai szerint – csaknem négyszázan tettek sikeres kántorképesítő vizsgát. Igyekszünk az utóbbi húsz év tanfolyami adatait is hasonlóképpen feldolgozni. Gyűjtjük a régi – mindenekelőtt a 2005 előtti – hang- és képanyagot, ezért kérjük, akinek ilyen emlékek birtokában vannak, hozza el vagy ossza azt meg velünk.

A találkozóra az egyhazzene.reformatus.hu oldalon lehet regisztrálni. Minden további részlet és információ, valamint a közös éneklések tervezett kottái is ezen az oldalon lesznek elérhetők, illetve azokat elküldjük a regisztrált személyek megadott e-mail-címére.

Találkozzunk ismét, énekeljünk együtt az újkori kántorképzés klasszikus helyszínén, a Debreceni Református Kollégiumban!