Megjelentek a civil szervezetek számára szóló NEA pályázatok!

Megjelentek a civil szervezetek számára szóló, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó, a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai („NEA pályázatok”).

Megjelentek a civil szervezetek számára szóló, a Miniszterelnökség által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó, a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” (a továbbiakban „Összevont pályázati kiírás”) című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” (a továbbiakban „Egyszerűsített pályázati kiírás”) című pályázati kiírásai („NEA pályázatok”).

 

Az „Egyszerűsített pályázati kiírás” (NEA-19-EG) célja a helyi szinten működő (helyi vagy területi hatókörű) kis civil szervezetek támogatása, amelyek így normatív alapon, egyszerűbb pályázati adatlap kitöltésével juthatnak egyszeri, kisösszegű (legalább 100 000 Ft és legfeljebb 200 000 Ft) támogatáshoz, melyet alapcél szerinti tevékenységükhöz kapcsolódó költségeik fedezésére fordíthatnak.

A civil szervezetek, a pályázatok beérkezési sorrendjében, az egyes kollégiumok kiírásaira vonatkozó keret kimerüléséig jogosultak az egyszerűsített támogatásra, amennyiben formai szempontból érvényes pályázatot nyújtottak be.

 

Az „Összevont pályázati kiírások” (NEA-19-Ö-M (működési költségek támogatására) és NEA-19-Ö-V (szakmai programok és működési költségek támogatására) célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működési költségeihez és szakmai programjai megvalósításának költségeihez (kollégiumonként eltérő, legalább 200 000 Ft és legfeljebb 5 000 000 Ft összegben) való hozzájárulás révén.

 

A pályázatok benyújtási időszakai:

- Az „Összevont pályázati kiírások” esetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.

- Az „Egyszerűsített pályázati kiírások” esetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. február 22. és 2019. március 29. között.


A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (az EPER-ben, elérhetősége: https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx) lehet benyújtani.

 

Pályázat benyújtására jogosult szervezetek (részletesebben a „Pályázati útmutató” 5. pontja tartalmazza):

„Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – civil szervezetek (hatókörtől függetlenül) nyújthatják be elektronikus pályázatukat:

a. szövetség vagy

b. alapítvány, illetve egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot).”

 

A határon túli pályázó szervezetekre további feltételek vonatkoznak.

Nem jogosultak pályázat benyújtására – többek között – a bevett egyházak, egyházi jogi személyek.

 

További információk és a pályázatok dokumentációjának (pályázati kiírások, útmutatók, „Gyakran ismételt kérdések”) elérhetősége: http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok vagy http://bgazrt.hu/tamogatasok/nea/2019_evi_palyazati_felhivasok/ .

 

A pályázatokkal kapcsolatban további információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ügyfélszolgálatától (a +36 1 896 0620 telefonszámon, illetve a nea@bgazrt.hu e-mail címen), valamint a mindenkori Civil Információs Centrum címbirtokos szervezetektől (minden megyében és Budapesten) kérhetők.