A résztvevők a szakmai napon megismerhették az önállóság fókuszú szolgáltatás fejlesztés lehetőségeit a szociális szolgáltatások és azon belül az idősellátás területén, valamint a projekt során eddig megvalósított és jövőben tervezett tevékenységeket.
A szakmai napon több előadó is elmondta, hogy a közszolgáltatás keretében nyújtott jelzőrendszeri funkció és szolgáltatás mellett a piaci lehetőségeket is számba kell venni a szociális szolgáltatást nyújtóknak. A jövőben pedig egész biztosan felértékelődik a felügyeletet támogató, pótló korszerű technikai eszközök bevonása az ellátásba valamennyi célcsoport esetében.
A szakembereknek olyan szemléletmód, megközelítés belsővé tételére nyílt lehetőségük, amely támogatja, hogy az idős emberek minél tovább saját, otthoni környezetükben éljenek.