Erdős Eszter lelkipásztor még csak tavaly köszönt le négy évtized szolgálat után a ráckeresztúri drogterápiás otthon éléről, de ahogy mondani szokás, nem nyugszik, máris új fába vágta a fejszéjét. Ahogy eddig a kallódó fiatalokért nyüzsgött, úgy most a súlyfelesleggel küzdő nőtestvérekért kíván tenni – főleg lelki vonalon. Késő ősszel egyhetes lelkigyakorlatot szervez az érdeklődőknek.
A Lelkigyakorlat duciknak elnevezésű program vezetéséhez Erdős Eszternél az empátián és a lelkesedésen túl is minden feltétel adott. Egyrészt mert ő lelkigondozó, szupervizor, coach, addiktológiai konzultáns, mediátor, pszichodráma-asszisztens is, másrészt mert a közelmúltban harminc kilót sikerült leadnia. Harmadrészt: szakmai segítőtársa is lesz.
Erdős Eszter hangsúlyozza: nem fogyókúráért jönnek össze azon a novemberi héten, bár viszonylag egészségesen étkeznek és sétálnak, mozognak is egy kicsit a szép környezetben. Úgy fogalmaz a lelkésznő: – Az áhítatok mellett főleg beszélgetünk: miért nehéz, miért nem megy, hogyan sikerült, sikerülhet mégis. Szóba kerül majd a stresszevés, a túlevés és az éhezés csapdája is. Elsősorban azonban az istenkapcsolatunkról szólnak majd ezek a napok. Rólunk, az életünkről, a motivációnkról, a sebeinkről, a vágyainkról, a lehetőségekről, a realitásról, Isten kegyelméről – hangsúlyozza.
Amennyiben érdekli a program, a szervezők szakmai életrajza, a hét költsége, bemutatkozó-információkérő levelet írhat a következő e-mail-címre: erdos.eszter.marta@gmail.com