„…növekedjetek… Krisztusunk ismeretében” 2Pt 3,14–18
14 Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. 15 A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – 16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. 17 Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. 18 Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
„…növekedjetek… Krisztusunk ismeretében” (18). Krisztust ismerni – kegyelmet nyerni. Kapcsolatban lenni vele és szeretve lenni általa. Meglátni, mit tesz a világért, az emberekért. Érezni a türelmét akkor is, amikor nem úgy élek, ahogy élhetnék. Krisztust ismerni – meghívottnak lenni. Krisztust ismerni – bízni benne, otthon lenni nála békében. Ezek közül melyikben hív téged Isten növekedésre? Miben van hiányod? Abban, hogy érezd a kegyelmét és szeretetét, hogy értsd, mit jelent meghívottnak lenni, vagy abban, hogy bízz benne?
RÉ21 618
Ír áldásének | 844 | Az Úr vezessen végig az úton
„…a végső tanulság ez: féld Istent, és tartsd meg parancsolatait…!” Préd 11,9–12,14
9 Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! 10 Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!
1 Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket! 2 míg el nem sötétedik a nap világa meg a hold és a csillagok, és újra felhők nem érkeznek az eső után. 3 Akkor reszketni fognak a ház őrei, támolyognak az erős férfiak; megállnak az őrlő lányok, mert kevesen vannak, és elhomályosulnak az ablakon kinézők. 4 Bezárulnak az utcára nyíló ajtók, elcsendesül a malom zúgása. Fölkelnek a madárszóra is, és elhalkul minden énekszó. 5 Még egy kis emelkedőtől is félnek, és ijedeznek az úton. A mandulafa kivirágzik, a sáska nehezen vonszolja magát, és mit sem ér a fűszer, mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán körös-körül siratók járnak. 6 Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. 7 A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta. 8 Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, minden hiábavalóság! 9 Bölcs volt a Prédikátor, és azonfelül a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. 10 Igyekezett a Prédikátor arra, hogy értékes mondásokat találjon, és őszintén leírta az igaz mondásokat. 11 A bölcsek szavai olyanok, mint a tüskék, és azoknak gyűjteménye olyan, mint az egymás mellé levert cövekek, amelyek egy Pásztortól valók. 12 Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. 13 Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! 14 Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(13) „…a végső tanulság ez: féld Istent, és tartsd meg parancsolatait…!” (Préd 11,9–12,14)
A fiatalok örüljenek, éljenek szívük vágya szerint, mondja végül, nem félelemre és szorongásra születtünk! De felelősségre is int, mert Isten megítél, az ifjúkor elmúlik (11,9–10). Az öregedés és a halál képeit költői allegóriával írja le: elszakadt fonál, összetört korsó, beomlott kút, bezuhant kerék. Porrá lesz a test, „a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (7). Visszatér a megállapítása is: „minden hiábavalóság!” (8) Mit mond hát ez a könyv nekünk? Örüljön, akit soha nem legyintett meg a hiábavalóság érzése, s nyerjen biztatást az, aki benne volna! Az élet szép és küzdelmes, egyetlen földi érték sem abszolút. Vitatja, hogy Isten megjutalmazza az igazakat vagyonnal, nagy családdal, hosszú élettel, a gonoszok pedig megbűnhődnek. Isten bölcsen, de kifürkészhetetlenül (is) kormányozza a világot. A prédikátor tisztogatja a hitünket, relativizálja az ember teljesítményeit. Egy tanítvány az utószóban megismétli a legfőbb tanítást (12–14): Isten titkai végül az örökkévalóságban lesznek nyilvánvalóvá. Mi, Krisztus-követők Pál apostollal együtt valljuk Krisztus halál fölött aratott diadalát, ezért úgy élünk, hogy tudjuk, fáradozásunk „nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15,58).
