„Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában.” Jn 2,1–12
1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 2 Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 4 Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 5 Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 6 Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 7 Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 8 Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10 és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. 11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. 12 Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.
Bibliaolvasó Kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában.” (11) János maga írja könyvének végén, hogy úgy állította össze evangéliumát, hogy benne minden egyetlen célt szolgáljon. „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20,30-31) Ez vezérli akkor is, amikor első jelként a kánai menyegzőn történt csodát mutatja be nekünk. Azt üzeni ezzel, hogy végső soron erre számíthatunk majd mindannyian. Egyszer majd nekünk is minden korsónk kiürül, de ha Jézus ott lesz velünk, akkor nem hagyja, hogy szégyenszemre ezzel érjen majd véget minden.
RÉ21 415
Karácsonyi korál | 418 | Szívünk vígsággal
„Hova ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt!” Énekek 6
1 Hová ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt! 2 Szerelmesem a kertjébe ment, a balzsamillatú virágágyakhoz, hogy gyönyörködjék a kertekben, és liliomokat szedjen. 3 Én szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém, a liliomokban gyönyörködik ő. 4 Szép vagy, kedvesem, mint Tircá városa, gyönyörű, mint Jeruzsálem, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő. 5 Vedd le rólam szemeidet, mert megzavartak engem! Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely a Gileádról hullámzik alá. 6 Fogaid olyanok, mint az anyajuhok nyája, mely az úsztatóból jön: mindegyiknek van párja, nincs köztük magányos. 7 Halántékod, mint gránátalma gerezdjei a fátyolod mögött. 8 Királyné van hatvan, másodfeleség nyolcvan is, lány meg számtalan. 9 De galambom csak egy van, ez a tökéletes, anyjának egyetlene, szülőjének kedvence. Nézik a lányok, és boldognak mondják, dicsérik a királynék és a másodfeleségek. 10 Ki ez a lány? Úgy ragyog, mint a hajnal, szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő. 11 Lementem a diófaligetbe, hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben, és megnézzem, fakad-e a szőlő, virágoznak-e a gránátalmafák? 12 Észre sem vettem, amikor Ammínádíb kocsijába tettek engem.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(6) „Hova ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt!” (Énekek 6)
A háremhölgyeket halljuk, akik korábban gúnnyal, értetlenséggel viszonyultak Szulamithoz és az ő vágyához, meg szerelméhez. Most úgy tűnik, mintha a sok beszéd, látomás és a pásztor számos dicsérete révén meggyőzte volna őket Szulamit a maga szerelmének helyességéről. Nyitottnak mutatkoznak vele együtt keresni. Akiknek eddig teljesen megfelelt a maguk érdekerotikája szerelem helyett, most úgy tűnik, valami tiszteletet éreznek az eddig hibásnak, butának tartott vágyódás iránt. Ez kezdő lépés lehet afelé, hogy maguk se érezzék magukat oly kényelmesen a hárem viszonyai között. Vajon ahogyan a mi életünkön megmutatkozik a vágy Isten iránt, és az, ahogyan mi róla beszélünk, megnyit-e másokat is arra a gondolatra, hogy talán több a világ annál, mint amilyen életet most élek? Vajon kimozdít-e az érdekkényelemből, a fogyasztásból, a külsődleges és felszínes életből? Énekeljük, hogy „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik…”. De rajtunk látszik-e a szomj? Látszik-e, hogy vágyjuk és várjuk az ígéretek beteljesedését, az Isten eljövetelét és igazságának érvényre jutását? Ez lehetne ugyanis mások meghívója ahhoz, akinek az országa és uralma után mi már vágyakozunk.
