„De a százados meg akarta menteni Pált…” ApCsel 27,27–44
27 Tizennegyedik napja sodródtunk az Adrián, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz öl mélységet mértek. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet mértek. 29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. 30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. 31 Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg. 32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. 33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. 34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. 35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. 36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek. 37 Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. 39 Amikor megvirradt, nem tudták, milyen szárazföldhöz értek, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. 40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. 41 Mikor azonban egy földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől szakadozni kezdett. 42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. 43 De a százados meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, 44 azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.
Bibliaolvasó Kalauz – Németh Áron igemagyarázata
„De a százados meg akarta menteni Pált…” (43) Isten gondviselése sokszor emberek gondoskodó tettein keresztül érvényesül. Isten Pált használja fel eszközül, hogy a hajón lévőket megmentse (31), majd pedig a római századost használja fel, hogy Pált megmentse (43). Miközben mindannyian Isten óvó kezében vagyunk, a velünk „egy hajóban evezők” megóvásáért fáradozhatunk.
RÉ21 417 • IÉ 2Kor 1,18–22 • Zsolt 89,2–5.20–30
Ünnepre hívó korál | 410 | Jöjj, Isten népe
Heti zsoltárének | 24 | Az Úr bír ez egész földdel
„Kitártam kezemet naphosszat az engedetlen nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját feje után.” Ézs 65,1–7
1 Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. 2 Kitártam kezemet naphosszat az engedetlen nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját feje után. 3 Ez a nép csak bosszant engem, dacol velem szüntelen. Kertekben mutatnak be áldozatot, téglaoltárokon tömjéneznek. 4 Sírkamrákban üldögélnek, kriptákban töltik az éjszakát, disznóhúst esznek, és undorító moslék van az edényükben. 5 Azt mondják: Maradj távol, ne közelíts hozzám, mert én szent vagyok! Olyanok ezek, mintha egész nap égő tűz füstje csavarná orromat. 6 Föl van ez írva nálam. Nem hallgatok, amíg meg nem fizettem. De megfizetek nekik, ahogy megérdemlik! 7 Ezt mondja az Úr: A ti bűneitekért, de egyben őseitek bűneiért is, akik a hegyeken tömjéneztek, és a halmokon gyaláztak engem, régi tetteik büntetését mérem ki rájuk.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(2) „Kitártam kezemet naphosszat az engedetlen nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját feje után.” (Ézs 65,1–7)
A feddő szó ezúttal már nem visszanézve mutat Izráel korábbi vétkeire, amelyek miatt fogságba került, hanem figyelmeztet, és óv attól, hogy hazatérve ne tegyenek úgy, mintha semmi sem történt volna. Ahogyan az úrvacsora után is intünk: hiábavalóvá ne tegyétek magatokban! A fogság és a megszabadulás tapasztalása vihet közelebb Istenhez, vagy sehova, vissza a korábbi életvitelhez. Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogyan a koronavírus-járvány idején sok tanulságot megfogalmaztunk arról, mivel ártunk, mivel használunk a világnak és a környezetünknek, mégis ugyanúgy visszaléptünk a fogyasztásba, utazásba, mintha mi sem történt volna. Ez a szándékos amnézia, az ember lelkének tehetetlensége. A függő erőtlen fogadkozása. Mondhatnánk, bolond ember az, aki ugyanattól a dologtól más következményt vár, de nincs igazunk. Az Úr ugyanis amint Nóé idején ígéretet tett arra, hogy többé özönvíz által nem pusztítja el a földet, itt a fogság ellen ígérte ezt. Mi pedig Krisztust várjuk, hogy a bűneink következményeivel soha többé ne kelljen számolnunk. Hogy ne a mi erőtlenségünkön múljon a sorsunk. A jászolban ott a remény valami egészen másra.
