„Nincs emberem!” Jn 5,1–9
1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. 4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. 5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? 7 A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. 8 Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 9 És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
Bibliaolvasó Kalauz – ifj. Márkus Mihály igemagyarázata
„Nincs emberem!” (7), sokan így magyarázzák a magányukat. Nincs embere az egyedül maradó idősnek, az ágyban gondozásra váró betegnek, a zaklatást szenvedő tininek, a kórházban hagyott csecsemőnek. Talán te is ezt érzed néha. A harmadik csodajel során is Jézus szava ad életed. „Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!” (8) Élettel telik meg a 38 éve sorvadó test. Jézus a te embered is, akire számíthatsz. Életet adó szava ma téged szólít meg: „Akarsz-e meggyógyulni?” (6) Milyen bajodból vágysz a gyógyulásra?
RÉ21 752
Jézus Krisztus messiási küldetése | 222 | Nagy hálát adjunk az Atya Istennek
„…zsoltárt zengek az Úrnak…” Bír 5
1 Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia: 2 A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! 3 Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének. 4 Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. 5 Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt. 6 Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak. 7 Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként. 8 Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben. 9 Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat! 10 Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek! 11 Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe. 12 Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia! 13 Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám: 14 az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók, 15 Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. 16 Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. 17 Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél. 18 De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain. 19 Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el. 20 Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sisera ellen. 21 A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel! 22 Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei! 23 Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt! 24 De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között. 25 Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott. 26 Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát. 27 Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül. 28 Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját? 29 Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait: 30 Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak! 31 Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében!És béke lett az országban negyven esztendeig.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(3) „…zsoltárt zengek az Úrnak…” (Bír 5)
Nem csoda, hogy a hatalmas győzelem – az élőszavú költészet korában vagyunk – éneket csal Debóra prófétanő ajkára. A szöveget ringató dallamot már nem ismerhetjük, a szöveghagyományozó hit azonban jelzi az esemény fontosságát. Nemcsak a megnyert csatáról szól az ének, hanem a nagy ügy érdekében sikerült egyesíteni az eddig laza szétszórtságban élő törzseket is. Nem vett ugyan rész mindegyikük a harcban, de a hiányzók felsorolása mutatja, hogy jelen kellett volna lenniük – önkéntes alapon (14-18). A közös hitnek ez az ereje indítja Isten-dicséretre a zsoltározó prófétanőt, „Izráel anyját” (7). Isten fenséges hatalma most ugyanúgy megmutatkozott, mint egykor a pusztai vándorlás idején, amikor föld és ég, vizek és hegyek kitértek az Úr vonulása elől (4-5). Izráel nyomorúsága mérhetetlen volt: elhanyagolt utak, mezők és oltárok mindenütt (6-8). De a reménységében kihaló Izráelt az Úr új életre keltette (9-15), újra népévé fogadta (13). Jöhetnek ellenséges királyok, de mit sem érnek az Úrral szemben, aki még a természet erőinek is parancsol (19-27). A Siseráért, késlekedő fiáért aggódó anya Debórának, „Izráel anyjának” ellentéte (28-30). A két anya ma is kérdez minket: mit kíván Isten a hívő szülőtől gyermeke iránt, és gyermekként mivel tartozunk szüleinknek.
