„…aki énhozzám jön…” Jn 6,35–40
35 Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. 36 De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. 37 Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; 38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Bibiaolvasó Kalauz – Steinbach József igemagyarázata
„…aki énhozzám jön…” (37) Indulj el az Úr felé! Az Ő kegyelme, hogy elindulhatsz, de ha elindulsz, Ő nem küld el magától. Gyönyörűen ér itt össze az isteni és az emberi; az isteni magába foglalja az emberit is. Akik az Úréi, azokat nem engedi veszni, alázuhanni az Úr, sőt életre támasztja őket az utolsó napon (39–40). Örök életünk van, ami jelenti a test feltámadását; nem azonnal, hanem az utolsó napon, de addig sem „megszűnve”.
RÉ21 351
Jézus Krisztus messiási küldetése | 228 | Jer, Krisztus népe
„Az Úr, a bíró ítéljen ma [...]!” Bír 11,1–28
1 A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia. Jeftét Gileád nemzette. 2 De azután a felesége is szült fiakat Gileádnak, és amikor feleségének a fiai felnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más asszony fia vagy. 3 Jefte elmenekült testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Gyülevész népség verődött Jefte köré, és együtt portyáztak vele. 4 Néhány nap múlva az ammóniak megkezdték a harcot Izráel ellen. 5 Amikor megkezdődött a harc az ammóniak és Izráel között, elmentek Gileád vénei, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről. 6 Ezt mondták Jeftének: Jöjj, légy a vezérünk, és harcoljunk az ammóniak ellen! 7 De Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából! Miért jöttetek most hozzám, amikor bajban vagytok? 8 Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Éppen azért fordultunk most hozzád. Jöjj velünk, és harcolj az ammóniak ellen, azután légy nekünk, Gileád minden lakójának a feje! 9 Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és ha az Úr hatalmamba adja őket, akkor én akarok lenni a vezetőtök. 10 Gileád vénei azt felelték Jeftének: Az Úr legyen a tanú közöttünk: úgy fogunk tenni, ahogyan mondod. 11 Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az Úr színe előtt Micpában. 12 Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért vonultál föl ellenem, hogy megtámadd az országomat? 13 Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát, ha békét akarsz, add vissza azt! 14 Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, 15 és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét. 16 Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba. 17 Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Szeretnék átvonulni országodon. De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia. 18 Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón. 19 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Szeretnék átvonulni országodon a magam helyére! 20 De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, tábort ütött Jahacnál, és megütközött Izráellel. 21 Izráel Istene, az Úr Izráel kezébe adta Szíhónt és egész hadinépét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak. 22 Birtokba vették az emóriak egész területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig. 23 Azért ha az Úr, Izráel Istene maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni? 24 Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk. 25 Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene? 26 Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok akkoriban elvenni azokat? 27 Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! 28 De az ammóniak királya nem hallgatott arra az üzenetre, amelyet Jefte küldött neki.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(27) „Az Úr, a bíró ítéljen ma [...]!” (Bír 11,1–28)
Az ammóniak serege a Jordántól keletre letelepült izráeli törzsek területét fenyegeti. A törzsek vénei nehéz helyzetükben vezért keresnek. Így találnak rá a gileádi Jeftére, származása miatt lenézett, örökségéből kitagadott honfitársukra, aki idegen földön szabadcsapata élén portyázik (1–5), tehát jól tud bánni a fegyverrel. Ő a kezdeti vonakodás után elvállalja a vezéri szerepet azzal a feltétellel, hogy győzelem esetén ő lesz a törzs vezetője (7–9). A gileádi vének esküvel erősítik meg az egyezséget (10), a népgyűlés ezt otthon jóváhagyja, Jefte pedig Istennek ajánlja fel megbízatását Micpában (11). Az új vezér először békés úton próbálja meg elintézni a területi vitát az ammóniakkal (12–13). Majd követei ismételten emlékeztetik őket: nincs joguk e földhöz. Részletesen elmondják, hogy a honfoglaláskor Isten nem tőlük, hanem az emóriaktól vette el ezt a területet (14–26), és adta népének (23). Az ammóniak követelése tehát jogtalan, ezért egyedül Isten ítélkezhet vitájukban (27). Az az Úr, aki népének még a hűtlenkedései ellenére is meg tud bocsátani (vö. 10,6–16), nem hagyja, hogy övéi idegen népek hamis istenecskéinek uralma alatt nyögve pusztuljanak el.
