„Enyém a bosszú és a megtorlás” 5Móz 32,26–52
26Szétzúzom őket – gondoltam –, kitörlöm emléküket a halandók közül,27de tartok az ellenség gúnyjától, mert félreértik ellenfeleik, és azt mondják: a mi hatalmas kezünk, s nem az Úr művelte ezt.
28Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen!
29Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük.
30Hogyan kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta, az Úr kiszolgáltatta őket.31Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeink is megítélhetik.32Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérges fürtök, a szemei keserűek.33Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge.34De el van ez téve nálam, lepecsételve kincstáramban.35Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár.36Bizony, ítél az Úr népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja.
37Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? 38Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket!39Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből.40Kezem az égre emelem, s mondom: Örökké élek én! 41Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. 42Nyilam vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével.43Dicsérjétek, ti nemzetek, annak népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de megbocsát földjének s népének!
44Így ment oda Mózes, és így mondotta el ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. 45Miután végig elmondta Mózes mindezeket a szavakat egész Izráel előtt, 46így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg, és teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét! 47Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.
48Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: 49Menj föl ide, az Abárim-hegységbe, a Nebó hegyére, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Nézd meg Kánaán földjét, amelyet én Izráel fiainak a birtokába adok! 50Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór hegyén, és elődei mellé került. 51Mert Izráel fiai között ti is hűtlenek voltatok hozzám a Meríbat-Kádés vizénél, a Cin-pusztában, és nem tekintettetek szentnek Izráel fiai között. 52Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.
28Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen!
29Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük.
30Hogyan kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta, az Úr kiszolgáltatta őket.31Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeink is megítélhetik.32Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérges fürtök, a szemei keserűek.33Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge.34De el van ez téve nálam, lepecsételve kincstáramban.35Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár.36Bizony, ítél az Úr népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja.
37Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? 38Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket!39Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből.40Kezem az égre emelem, s mondom: Örökké élek én! 41Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. 42Nyilam vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével.43Dicsérjétek, ti nemzetek, annak népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de megbocsát földjének s népének!
44Így ment oda Mózes, és így mondotta el ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. 45Miután végig elmondta Mózes mindezeket a szavakat egész Izráel előtt, 46így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg, és teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét! 47Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.
48Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: 49Menj föl ide, az Abárim-hegységbe, a Nebó hegyére, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Nézd meg Kánaán földjét, amelyet én Izráel fiainak a birtokába adok! 50Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór hegyén, és elődei mellé került. 51Mert Izráel fiai között ti is hűtlenek voltatok hozzám a Meríbat-Kádés vizénél, a Cin-pusztában, és nem tekintettetek szentnek Izráel fiai között. 52Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.
„Enyém a bosszú és a megtorlás" – ezt mondja az Úr az igében, és valóban nem állhatunk meg az Úr előtt vétkeink miatt. Jogosan sújtana le ránk igazságos ítélete. Mégis milyen hatalmas a kegyelem! Mert az Úr „megkönyörül szolgáin" (36), mindazokon, akik vétkeikből és nyomorúságaikból őhozzá menekülnek. A kérdés ma nekünk szól: mások bűnei miatt bosszankodom, szomorkodom, vagy oda merek állni ma is az Úr elé kérve, várva életadó (39), kegyelmes szeretetét?
RÉ 46 MRÉ 46
„…az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak éljünk…” (Róm 15,1–6) Róm 15,1–6
Az oszlop tartozik azzal, hogy erejével hordozza a rá nehezedő roppant súlyt. Minket megerősített az Úr, azért, hogy másokat hordozzunk. Ez a Krisztusnak kedves szolgálat. Ő hordoz mindnyájunkat, ahogy a balkont hordozó oszlopot is hordozza a fundamentum, amelyre ráhelyezték (1). A krisztusi ember nem akar láthatóvá válni, azaz nem a maga kedvére él, hanem felebarátjának kedvez, ahogy Krisztus sem önmagának élt. Olyan, mint egy befalazott oszlop, nem látszik, de hordoz (1-3). Amikor a parókia egyik, födémet hordozó főfalán kellett ajtót nyitni, aládúcolva a födémet, két pillért építettek az áttört nyílás oldalaiba, és arra egy hatalmas acél gerendát helyeztek, amit aztán elburkoltak; nem látszik, de az egész födémet azon az oldalon ez a gerenda hordozza; nélküle összeroppanna az épület. Tart, hordoz, épít, és nem látszik. Ilyenek vagyunk?