„…még a keserű is édes” Péld 27
1Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap! 2Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad! 3Súlyos a kő, és nehéz a homok, de a bolond bosszantása mindkettőnél nehezebb. 4Kegyetlen indulat a túláradó harag, de ki állhat meg a féltékenységgel szemben? 5Jobb a nyílt feddés a titkolt szeretetnél. 6Jó szándékúak a baráttól kapott sebek, de csalárd a gyűlölködőnek a csókja. 7Jóllakott ember a lépes mézet is eltapossa, de az éhes embernek még a keserű is édes. 8Mint a madár, amely elhagyja fészkét, olyan az az ember, aki elhagyja lakóhelyét. 9Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is. 10Barátodat és apád barátját ne hagyd cserben! Ne menj testvéred házába, mikor bajban vagy! Többet ér a közeli szomszéd a távoli testvérnél. 11Légy bölcs, fiam, és vidíts fel engem, hogy megfelelhessek annak, aki gyaláz. 12Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják. 13Vedd el ruháját, mert kezességet vállalt másért, és zálogold meg az idegenért! 14Aki kora reggel nagy hangon áldja embertársát, átoknak veszik azt tőle. 15A záporeső idején csepegő háztető és a zsémbes asszony egyformák: 16aki feltartóztatja, szelet tartóztat fel, és jobbjával olajat fog meg. 17Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. 18Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik. 19Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember. 20Amilyen telhetetlen a halál és az elmúlás helye, éppoly telhetetlen az emberi szem. 21Ami az ezüstnek az olvasztótégely és az aranynak az olvasztókemence, az az embernek a jó hírneve. 22Ha apróra töröd is a bolondot mozsárban, mozsártörővel, akkor sem megy ki belőle a bolondság. 23Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal,24mert a kincs nem marad meg örökké, sem az ékszer nemzedékről nemzedékre! 25Amikor behordják a szénát, előtűnik a sarjú, és mikor begyűjtik a hegyekről a takarmányt, 26akkor a bárányokért ruhát, a kecskékért mezőt vehetsz;27és lesz elég kecsketejed eledelre, házad népe eledelére és szolgálóid megélhetésére.
Egyre többen lesznek körülöttünk éhes emberek, akiknek „...még a keserű is édes" (7). A jóllakottság miatt könnyű elfelejteni hálát adni a mindennapi kenyérért és megbecsülni azt. A jólét eltereli a figyelmet azokról, akiknek nehéz a helyzetük, vakká, értetlenné tehet. A Biblia sok üzenetével formál minket, hogy legyünk együttérzők a szegénységben élőkkel. Isten megnyithatja a szemünket, hogy lássuk, mit „taposunk el", mivel lehetne jobban gazdálkodni, kinek mit tudunk adni.
RÉ 503 MRÉ 285
„...megtagadva...a világi kívánságokat..."(Tit 2,11–15) Tit 2,11–15
Az evangélium tömören ez: Krisztusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Mai Igénk arra mutat rá, hogy mi minden következik ebből. Ez az örömhír „nevel" bennünket, újjászül, hogy megtagadjuk a hitetlenséget és a világi kívánságokat. Uram, annyi kívánság van bennünk, annyiféle gondolat villan át rajtunk. Megtagadni a világi kívánságokat, mit jelent ez? Semmiképpen nem azt, hogy elfojtsuk azokat a kívánságokat, vágyakat, amelyek bennünk ébrednek. A kívánságokat nem elfojtani kell, sem nem kiélni, hanem Isten akaratának patikamérlegére kell azokat helyezni. Így Isten színe előtt szembesülünk a vágyainkkal, mindazokkal, ami felmerül bennünk, amit valaha gondoltunk, ami megfogant a szívünkben. Az Isten patikamérlege aztán helyesen jelez: amire Isten is azt mondja, hogy ezt „igen", arra igent lehet mondani; és amire azt mondja, hogy „nem", azt határozottan meg kell tagadni. Erre utal az apostol. Ugye milyen gyönyörű? A hívő ember ezt naponta átéli és gyakorolja.