„Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!” Ez 17
1Így szólt hozzám az Úr igéje: 2Emberfia! Adj elő egy jelképes történetet, mondj el egy példázatot Izráel házának, 3és ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: A nagy saskeselyű, a nagy szárnyú és hosszú tollú, amelynek sűrű tollazata a tarka ruhája, eljött a Libánonra, és lecsípte a cédrusfa hegyét.
4Hajtásai végét letépte, kalmárok földjére vitte, kereskedők városába tette le. 5Majd vett egy magot az országból, termékeny mezőbe ültette, sok víz mellé vitte, fűzfák mellé tette. 6Kihajtott, és lett belőle terebélyes, de alacsony növésű szőlőtőke, amely leveleit feléje fordítja, gyökerei is őalatta vannak. Így lett szőlőtőkévé, vesszőket hajtott, és indákat eresztett.
7De volt egy másik nagy saskeselyű, nagy szárnyú és sok tollú, és az a tőke őfelé eresztette gyökereit, és felé hajtotta leveleit, hogy az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették. 8Pedig jó mezőbe, sok víz mellé ültették, hogy vesszőket hajtson, gyümölcsöt hozzon, és pompás szőlőtőke legyen.9Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Jó vége lesz ennek? Nem fogja kiszaggatni gyökereit, és letépni gyümölcseit, úgyhogy elszárad, minden friss hajtása elszárad? Nem kell hozzá nagy hatalom és sok nép, hogy gyökerestül kiszakítsák. 10Elültették ugyan, de jó vége lesz-e? Ha a keleti szél éri, elszárad egészen, elszárad azon a talajon, amelyből kihajtott.
11Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 12Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mint jelent ez? És mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Jeruzsálembe, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14hogy alacsonyrendű királyság legyen, és föl ne emelkedjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez állhatatosan.15Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e? Megmenekül-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekül-e?
16Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akinek a hűségesküjét semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17Mert nem fog elég nagy haderővel és elég nagy számú sereggel mellé állni a fáraó a háborúban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek sok ember vesztére. 18Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt!
19Ezért így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette, és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte az ellenem elkövetett hűtlenségéért.21Aki csak megfutamodott csapataiból, fegyvertől hull el, a megmaradtak pedig széjjelszóródnak mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, megmondtam. 22Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz majd, amelyen lakik mindenféle madár, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!
4Hajtásai végét letépte, kalmárok földjére vitte, kereskedők városába tette le. 5Majd vett egy magot az országból, termékeny mezőbe ültette, sok víz mellé vitte, fűzfák mellé tette. 6Kihajtott, és lett belőle terebélyes, de alacsony növésű szőlőtőke, amely leveleit feléje fordítja, gyökerei is őalatta vannak. Így lett szőlőtőkévé, vesszőket hajtott, és indákat eresztett.
7De volt egy másik nagy saskeselyű, nagy szárnyú és sok tollú, és az a tőke őfelé eresztette gyökereit, és felé hajtotta leveleit, hogy az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették. 8Pedig jó mezőbe, sok víz mellé ültették, hogy vesszőket hajtson, gyümölcsöt hozzon, és pompás szőlőtőke legyen.9Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Jó vége lesz ennek? Nem fogja kiszaggatni gyökereit, és letépni gyümölcseit, úgyhogy elszárad, minden friss hajtása elszárad? Nem kell hozzá nagy hatalom és sok nép, hogy gyökerestül kiszakítsák. 10Elültették ugyan, de jó vége lesz-e? Ha a keleti szél éri, elszárad egészen, elszárad azon a talajon, amelyből kihajtott.
11Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 12Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mint jelent ez? És mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Jeruzsálembe, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14hogy alacsonyrendű királyság legyen, és föl ne emelkedjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez állhatatosan.15Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e? Megmenekül-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekül-e?
16Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akinek a hűségesküjét semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17Mert nem fog elég nagy haderővel és elég nagy számú sereggel mellé állni a fáraó a háborúban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek sok ember vesztére. 18Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt!
19Ezért így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette, és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte az ellenem elkövetett hűtlenségéért.21Aki csak megfutamodott csapataiból, fegyvertől hull el, a megmaradtak pedig széjjelszóródnak mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, megmondtam. 22Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz majd, amelyen lakik mindenféle madár, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!
Mi alulról felfelé szoktuk nézni a világtörténelmet, és mindig azt akarjuk megtanulni belőle, hogy egyes emberek vagy népek szorgalmuk és erejük által alacsony sorukból hogyan küzdik fel magukat mind magasabbra és magasabbra. Isten azonban arra tanít, hogy fordítva értelmezzük a világtörténelmet, felülről lefelé. Az Úr hatalma abból ismerhető meg, hogy igéje az igazi történelemformáló erő: amit ő mond, az valósul meg.
RÉ 13 MRÉ 13
„…nem a meghátrálás emberei vagyunk…” (Zsid 10,32–39) Zsid 10,32–39
A vízilovak domináns hímjei komoly csatákat vívnak egymással a területért és a többiek feletti uralomért. Könyörtelenek és félelmetesek ezek a csaták. Mindig eljön az a pillanat, amikor egy kifejlett, fiatal, érett hím elűzi a korábbi vezért, akinek egy idő után be kell látnia, hogy hiába minden igyekezet, a fiatalabb erősebb nála, és ő, a korábbi domináns hím, kénytelen meghátrálni, és feladni a harcot. Ekkor az új vezér még csúnyán megalázza, leharapja a fülét, több helyen maradandóan megsebzi, aki megalázva, egyedül kullog el valahová, hogy elpusztuljon. Nem hasonlítjuk magunkat a vízilovakhoz, de mégis vannak párhuzamok. Eljön ugyanis az idő, amikor kénytelenek leszünk meghátrálni, feladni, és megalázottságunkat elhordozva kimúlni ebből a világból. Nem igaz, hogy az ember mindent kibír, csak akarni kell (ez hitetlen, liberális beszéd), de az sem helytálló, hogy az ember mindent elhordoz a hitben (ez meg kegyes beszéd). Előbb utóbb meghátrálunk, de éppen az a hit, amikor valaki a meghátrálást, a visszalépést, az elköszönést és eltávozást is hitben éli meg; bele értve az ezzel járó megaláztatásokat is; ekkor lesz igazán olyan ember, aki nem a meghátrálás embere, hogy elvesszen, hanem a hité, hogy életet nyerjen.