előző nap következő nap

„…asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt…” Lk 22,14–23

14Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, 15és ezt mondta nekik: "Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. 16Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában." 17Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: "Vegyétek, és osszátok el magatok között. 18Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa." 19És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." 20Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. 21De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. 22Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt." 23Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni

Visszatérő kép, hogy Jézus asztalközösségben van tanítványaival. Ez az ő befogadó szeretetének jele. Hányszor ülhetünk majd ebben az évben szeretteinkkel egy asztalhoz? Becsüljük meg a közösség gyakorlásának ezt a formáját! Hányszor járulunk majd az ő asztalához? Erősítse minden közös étkezés emberi kapcsolatainkat, s az úrvacsora az Úrral kötött szövetséget!

RÉ 440 MRÉ 261 Zsolt 29 

„Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” (2Kir 6) 2Kir 6

Valamikor régebben, egyik testvérünk a bibliaóránkra elhozta az ismerősét. Akkor éppen ez az Ige állt előttünk, mint ma. Ez az „idegen" pedig, teljesen „kívülállóként" megzavarta nyugodt, „belterjes", akol-meleg, imádkozó közösségünket, mert ilyeneket mondott. – Miért szűk a hely a prófétatanítványoknak, nem férnek össze még ők sem, miért veszekednek annyit a papok? (1) - Semmi szükség nincs arra, hogy a fejsze ússzon a vízen (5). - Arra végképp nincs szükség, hogy bárki emberfia tudjon arról, amiről a hálószobában beszélgetünk (12). - Könnyű lenne a harc, ha csak úgy megvakíthatnánk az ellenséget (23). – Az éhínség idején olvasható történet, miszerint anyák eszik meg felváltva a fiaikat, egyenesen rettenetes (28-29). Miért olvasható ilyen sok rettenetes történet a Szentírásban? --- Mi azonban megválaszoltunk ennek az idegennek. Nem is kellett nekem szólni. Testvéreim kiválóan tudták a leckét és legyőzték a kötekedőt, bátor hitvallással. Be is teljesedett a mai Ige egyik verse; többen voltunk mi, mint ő (16). Nem is láttuk soha többé. Győztünk!? Vagy talán most inkább csendesen imádkozni kellett volna a válaszok helyett: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson?" (17)