"És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz." ApCsel 11,19–26
22Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. 23Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban; 24mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
25Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. 26Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
Már István vértanú halála után valósággá lett, hogy a mártírok vére a keresztyénség magvetése. Jézus követői szétszóródtak,de hirdették az Úr Jézust, és sokan megtértek. A jeruzsálemi gyülekezet „erősítést" küldött Barnabás személyében, ő pedig Pált vitte el Antiókhiába, a nagy birodalmi városba egy egész évi szolgálatra. Tudod-e már: Jézus téged is megbízott, hogy tőled is hallják igéjét gyermekeid, unokáid, testvéreid, a hozzád közel állók és még sokan mások?
RÉ 242 MRÉ 369
„Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából..."(Ézs 12) Ézs 12
Milyen forrásból iszol? Ez a hálaadás[1] vallja, hogy a földi életre is kiható üdvösség nem található meg másban, csakis az Úrban. A jogosan haragvó Isten a megoldás és vigasztalás egyetlen forrása lesz. Csak úgy találunk üdvösségre, ha annak az Istennek karjaiba menekülünk, akinek haragját magára vontuk (1-2). Ennek az üdvösségnek képes kifejezése az, ahogy a sátoros ünnep egyik szertartására utal az Ige, amikor a Jerzsuálem keleti városfala előtti Gihón forrásból merítettek a hívek. Ez az üdvösség: meríteni az élet vizéből, azt magammal hordani, abból mindig inni (3).[2] Adjuk hírül a világnak, hogy Izráel szentje a népek megváltója (4-6). Ézsaiás hangja az Úr hangja, egyetemes hang, mert Sion hatással lesz a nemzetekre:[3] miáltalunk az Úr hat másokra, az övéire. Te kire hatsz, mivel, hogyan; milyen forráshoz vezeted a rád bízott embereket? Te ittál már ebből a forrásból?
[1] Ézsaiás könyve első nagy részének záró fejezete ez, egyben egyik csúcspontja is a könyvnek. A fejezet két dicsőítő énekből áll (1-2; 4-6); a két ének között egy prófétikus ígéret olvasható (3). Ez a fejezet hálaadás a teljes szabadulásért. A 11. fejezet előkészítette azt, választott népén, ami itt minden nemzetre kiterjed, és a maga teljességében kibontakozik, az Úrtól rendelt helyen. A Szentíró egyes szám első személyben ad hálát, de ez annak a közösségnek a hálája, amelyben minden egyes ember eljutott a bizonyosságra, mert megtapasztalta az Úr messiási-krisztusi szabadítását.
[2] Az üdvösség forrása Krisztus: az üdvösség vele és egymással való közösség, testi-lelki bővelkedés (nincs szomjúság), és soha el nem múló öröm. Ott folyamatosan erőnk és énekünk lesz az Úr (Zsoltárok 118), de ennek tapasztalata már most is a miénk.
[3] Addig pedig feladatunk, hogy Isten szabadító tettéért hálát adva, azt kiáltó szóként hirdetve, arra emlékeztetve, arról ujjongva énekelve éljük, hirdessük az evangéliumot.