előző nap
következő nap

"Ezután harc tört ki Gézerben a filiszteusokkal" 1Krón 20

1Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elindította Jóáb a hadsereget, és elpusztította az ammóniak országát. Megérkezett Rabbához és körülzárta. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Jóáb elfoglalta, és lerombolta Rabbát. 2Dávid levette királyuk fejéről a koronát. Egy talentum arany súlyúnak találta, drágakövekkel volt kirakva, és Dávid fejére került. A városból is igen sok zsákmányt vitt el. 3A benne levő hadinépet pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és fejszével dolgoztatta őket. Így járt el Dávid az összes ammóni városokkal. Azután visszatért Dávid egész népével együtt Jeruzsálembe.
4Ezután harc tört ki Gézerben a filiszteusokkal. Akkor ölte meg a húsái Szibbekaj a refáiak ivadékából való Szippajt, és azok megalázkodtak. 5Majd megint harc tört ki a filiszteusokkal. Ekkor vágta le Elhánán, Jáír fia Lahmit, a gáti Góliát testvérét, akinek a lándzsanyele olyan volt, mint a szövőszék tartófája. 6Gátnál is harc tört ki. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ez is Ráfá-ivadék volt. 7Ez gyalázta Izráelt, de levágta Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia. 8Ezek Gátból való Ráfá-ivadékok voltak, és Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el.
Sok kis küzdelemről számol be ez a rövid összefoglaló a filiszteusokkal szemben. Külön kiemeli egyes filiszteus vezetők erejét vagy sajátos képességét: fegyvereik hatalmas méretét, vagy éppen különleges testi adottságukat. Az ember hajlamos erre koncentrálni (a mai bulvársajtóban is címlapra kerülhetnének!), ám ezek a valóságos életben és még inkább az Úr előtt semmit nem érnek. A győzelmet az Úr adja.

RÉ 255 MRÉ 362

„… szép hitvallással…” (1Tim 6,11–21) 1Tim 6,11–21

Jézus Krisztus vallástételére emlékezteti az apostol Timóteust. Az Úr Jézus Krisztus vallástétele az önmegtagadásban és kereszthordozásban áll előttünk, egészen a haláláig (13). Ez a szép hitvallás ma is: a meghalt és feltámadott Úrról szóló bizonyságtétel, ha kell, önmegtagadással, kereszthordozással, „mindhalálig”. Hiteles tanúságra lenne szükség, és nem önmegvalósító, uralkodó, vagy önmaguk hitében élvezkedő keresztyénekre. Nem jó szenvedni, sem meghalni; beteges lenne ilyet gondolni; de vannak olyan idők, amikor csak ez a mód adatik a „szép hitvallásra”, a hit nemes harcának megharcolására (12), az örök élet megragadására, a drága kincs megőrzésére (20). Ehelyett mi vaskosan berendezkedtünk ebben a világban, bizonytalan itteni „gazdagságokban” reménykedve, a krisztusi jövővel nem számolva (17-19), és még a missziónk is csak erről szól: hatalmi, helyezkedő és módszerbeli kérdésekről. Nagy baj ez!