„Szólj hozzám, és én válaszolok..." Jób 13,13–28
13Hallgassatok már el, hadd beszéljek én, bármi történjék is velem!
14Miért szaggatnám fogaimmal testemet, miért tenném kockára életemet?
15Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte.
16Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé.
17Azért hallgassatok figyelmesen szavamra, fületekkel magyarázatomra.
18Íme, előterjesztem ügyemet! Tudom, hogy nekem van igazam.
19Van-e, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok és kimúlok.
20Csak kettőt ne tégy velem, színed elől akkor nem rejtőzőm el:
21vedd le rólam kezed, ne rémíts és ne ijessz engem!
22Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy én beszélek, és te felelj nekem!
23Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
24Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek?
25Elsodort falevelet rémítesz, és száraz szalmaszálat üldözöl,
26hogy ily sok keserűséget róttál rám, s ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!
27Béklyót tettél a lábamra, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed!
28Korhadtan mállok szét, mint a molyrágta ruha.
14Miért szaggatnám fogaimmal testemet, miért tenném kockára életemet?
15Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte.
16Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé.
17Azért hallgassatok figyelmesen szavamra, fületekkel magyarázatomra.
18Íme, előterjesztem ügyemet! Tudom, hogy nekem van igazam.
19Van-e, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok és kimúlok.
20Csak kettőt ne tégy velem, színed elől akkor nem rejtőzőm el:
21vedd le rólam kezed, ne rémíts és ne ijessz engem!
22Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy én beszélek, és te felelj nekem!
23Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
24Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek?
25Elsodort falevelet rémítesz, és száraz szalmaszálat üldözöl,
26hogy ily sok keserűséget róttál rám, s ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!
27Béklyót tettél a lábamra, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed!
28Korhadtan mállok szét, mint a molyrágta ruha.
„Szólj hozzám, és én válaszolok..." (22). Isten párbeszédre teremtette az embert. Párbeszédre teremtett az embernek társat. A magányos lét, a „remeteélet" nagyon nehezen viselhető állapot. Némelyek szerint a legnehezebben viselhető „veszekedés" az, amikor párok napokig, hetekig nem szólnak egymáshoz. Istennel is akkor romlik meg végzetesen a kapcsolatunk, ha nem halljuk meg bennünket kereső üzenetét, és nem szólunk hozzá.
RÉ 335, MRÉ 222
„…térj meg!” (Jelenések 3,14-22) Jelenések 3,14-22
(19) „…térj meg!” (Jelenések 3,14-22) Ha valaminek nincs tétje, az elbizakodottá, vagy közömbössé tesz; önhitt, vagy szürkén megállapodott keresztyénné lehetünk így. Belehasít a figyelmeztetés a gyülekezet életébe, miszerint az üdvbizonyosság nem tehet felelőtlenné: kiköphet az Úr, mint a langyos vizet, hogy észre térjünk (15-17). Az üdvösség bizonyossága naponta arra indít, hogy újra és újra elkérjük a napi aranyat, fehér ruhát, feddést és gyógyító írt (18-19). Itt a megtérésre hívás így értendő: naponta állj az Isten elé, Igéjére figyelve, könyörögve, kérve a „napi mennyei muníciót”. Megtérni egyszer lehet, az Ő kegyelméből elindulva az Úr útján, de aztán naponta oda kell fordulni Őhozzá. Ez a hívő élet szívverése, „tétje”. Naponta, sőt esetről esetre, újra és újra oda kell fordulni az Úrhoz. Az ajtón kopog az Úr: minden nap, minden történéssel kopog az Úr, hogy erre az odafordulásra figyelmeztessen. Kegyelmi állapotban van az, aki kinyithatja az ajtót (20). Jó azonban azt tudni, hogy odaát, Ővele vacsorálva már tényleg nincs „tétje” az „ügynek”, hiszen minden tét feszültség, a tét-nélküliség azonban ott már nem tehet langymeleggé.