előző nap következő nap

„...béküljetek meg az Istennel!" 2Kor 5,11–21

11 Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. 12 Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. 13 Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. 14 Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 16 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. 17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. 18 Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. 19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. 20 Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! 21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

„...béküljetek meg az Istennel!" (20). Miért kellene Istennel megbékülni? Hiszen ő szereti a világot, és mi is szeretjük őt. De panaszaink, kétségeink, lázadásaink arról tesznek bizonyságot, hogy nem vagyunk elégedettek a „sorsunkkal". Bezzeg a másiknak mennyivel jobb dolga van... Úgy kell megbékülnünk mindenható Urunkkal, hogy az ő kezéből hálaadással fogadjuk el az áldást és az egészséget, a megpróbáltatást, betegséget és nehézségeket is. Mind jó, amit Isten nekünk adott. Csak hálát adhatunk Mennyei Atyánknak, aki nemcsak jó ajándékok sokaságával, de próbatételeinkkel is közelebb visz a célhoz, az örök élethez.

RÉ 227, MRÉ 373

„Mutasd meg rajtam jóságod jelét…” (Zsoltárok 86) Zsoltárok 86

(17) „Mutasd meg rajtam jóságod jelét…” (Zsoltárok 86) Az Úr megmutatta rajtunk jóságát. Egyszer mindenkinek eljön a nyomorúság ideje (7), amikor csak az Úr megtartó jósága segíthet. - Ekkor döntő kérdés, hogy az ember csak kiáltoz fájdalmában, vagy tud kiáltani valakihez, aki bizonyosan mellette áll, a bajban is.* Az Úr az egyetlen, akihez mindenkor fordulhatunk, a nyomorúság idején Őhozzá kiálthatunk. Ne csüggedjünk, mi a hívei vagyunk, Őbenne bízunk (2), ezért Őhozzá kiáltunk (3), Őhozzá emeljük lelkünket (4). Nem fogunk csalódni, mert Ő jó (5), szabadító (2), kegyelmes (3), ezért nyomorúságunkban is megörvendeztet minket jóságával (4). - Az Úr jóságának jele az, amikor az ember rádöbben, hogy nincs az Úrhoz hasonló, egyszer majd minden nép és „isten” leborul Őelőtte (8-10). Az Úr jóságának jele az, amikor megtanuljuk az Úr utjait, hogy igazsága szerint járjunk (11). Az Úr jóságának jele, amikor a legfelfoghatatlanabbat is elfogadjuk, hiszen bizonyosak vagyunk abban, hogy annyira szeret az Úr, hogy a sír mélyéről is kiment (13). - Az Ő jóságának fürdőjében kevélységünk alázatossággá lesz, mert ráébredünk, hogy számolnunk kell az Úrral (14), az Ő erejére van szükségünk (16). - Magasztaljuk Őt, mert jóságos az Úr (12).

 


* Ha van ilyen valaki az életünk bajaiban mellettünk, akkor az a valaki bizonyosan az Úr küldötte.