előző nap
következő nap

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg" 1Jn 1,5–10

5 Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. 6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. 7 Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. 8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. 9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. 10 Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság" (8). Bárki, aki azt állítja, hogy nincs bűne, valójában sötétségben jár és hazudik. Az igazságot sem cselekszi az ilyen, sőt elsősorban önmagát csalja meg, csapja be. Ha bűneinket Isten elé visszük és megvalljuk neki, ő megbocsátja azokat.

RÉ 459, MRÉ 299

„Igen nagy hiábavalóság…” (Prédikátor 1,1-11) Prédikátor 1,1-11

(2) „Igen nagy hiábavalóság…” (Prédikátor 1,1-11) Mit hangsúlyoz ez a könyv? A halandóság alá vetett embernek le kell szállni trónjáról. Meg kell elégedni egy mértékletes, józan életvezetéssel, amíg van rá lehetősége (2,24). Ez a józanság azt jelenti, hogy lehet örülni, és lehet megállni a bajban; ha mindkettőt az Úr kezéből fogadjuk. „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette.” (7,14) Közben, ebben a világban meg kell tanulni mérlegelni a dolgokat, tudni kell óvatosnak, megfontoltnak lenni, tudni kell megkapaszkodni. A „minden hiábavalóság” hangsúlyozása nem öncélú, sem az, hogy a könyv írója megingatja a szilárdnak hitt alapokat; ehelyett el akar vezetni az élet helyes szemléletére: a megnyugvást adó istenfélelmére. Az író nem filozófus,* nem pszichológus, hanem teológus. A Prédikátor vizsgálódásának alaptörvénye, bölcsességének előfeltétele, hogy Istent hozzá kell számítani az élethez, mert az ember, a kérdéseire csak így kaphat érvényes feleletet. Mi tudjuk, ez az Isten, a hiábavalóság (2), a megfáradás (3; 8), a mulandóság (4; 11), a titkok (5-7), a régi és az új ellentétének gyötrő érzését Jézus Krisztus feltámadása által vette le rólunk (1Korinthus 15,58).

 

* Az író nem szkeptikus, nem epikureus, nem cinikus, vagyis nem filozófus, hanem teológus.