"A te utaid és tetteid okozták ezt." Jer 4,1–18
1 Ha meg akarsz térni, Izráel – így szól az Úr –, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz! 2 Ha őszintén esküszöl az élő Úrra, a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőle a népek, és vele dicsekszenek. 3 Ezt mondja az Úr a júdaiaknak és a jeruzsálemieknek: Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé! 4 Metélkedjetek körül az Úrért, távolítsátok el szívetek előbőrét, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói! Különben fellángol haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosztetteitek miatt! 5 Adjátok hírül Júdában, hirdessétek Jeruzsálemben, és mondjátok: Fújjátok meg a kürtöt országszerte! Kiáltsatok teljes erővel, és mondjátok: Gyülekezzetek, menjünk a megerősített városokba! 6 Mutassátok Sion felé az irányt, fussatok megállás nélkül, mert veszedelmet hozok észak felől, és nagy pusztulást! 7 Kijött az oroszlán a bozótból, elindult a népek pusztítója, előjött rejtekéből, hogy pusztává tegye országodat; városaid romba dőlnek, lakatlanná válnak. 8 Öltsetek azért zsákruhát, sírjatok és jajgassatok, mert nem fordult el rólunk az Úr izzó haragja! 9 Azon a napon – így szól az Úr – odalesz a király és a vezérek bátorsága. A papok elszörnyednek, a próféták elképednek, 10 és ezt mondják: Ó, Uram, Uram! De nagyon rászedted ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor azt mondtad, hogy békességünk lesz, pedig fegyver fenyegeti életünket. 11 Abban az időben ezt mondják majd ennek a népnek és Jeruzsálemnek: Heves szél fúj a hegytetőkről a pusztában népem leányára, nem a gabona szórásához és tisztításához való. 12 Erősebb szél jön annál, az én parancsomra; mert bizony most én is ítéletet hirdetek fölöttük. 13 Úgy jön, mint a fellegek, harci kocsijai mint a forgószél, lovai gyorsabbak a sasoknál. Jaj nekünk, elvesztünk! 14 Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy megszabadulhass! Meddig maradnak még benned álnok gondolataid? 15 Hírnök szava hallatszik Dánból, vészt hirdetőé Efraim hegyéről. 16 Figyelmeztessétek a népeket, vigyétek hírül Jeruzsálemnek: Ostromlók jönnek messze földről, kiáltoznak Júda városai ellen. 17 Mint mezőőrök veszik körül, mert fellázadtak ellenem – így szól az Úr. 18 A te utaid és tetteid okozták ezt. Gonoszságod miatt kell most keseregned, és járja át szívedet a bánat.
Isten szava most is élesen vág, amikor leleplezi a pártütő nép gonosz szívét (17–18). A bajt csak növeli, hogy a béres lelkű papság békességet hirdet, miközben az Úr az ítélet közeledését a támadásra induló oroszlánhoz, vagy a közeledő és feltartóztathatatlan szélviharhoz hasonlítja. Ezt nem lehet kivédeni külső szertartásokkal. Ez olyan hiábavalóság, mint szántás nélkül a gyom közé vetni. Ha azonban őszintén megtisztítjuk szívünket, akkor ő kész szabadulást adni (14), és tovább tudjuk adni a tőle kapott áldást (2).
RÉ 258, MRÉ 333
„…várta Izráel vigasztalását…” (Lukács 2,21-40) Lukács 2,21-40
(25) „…várta Izráel vigasztalását…” (Lukács 2,21-40) - Simeon hosszú, hitben gazdag életet élt: aki várt, miközben folyamatosan tapasztalta az Úr jelenlétét és az ígéretek beteljesedését. Az adventi ember ilyen, vár, de a jelenében már átéli, amire vár. Ezért Simeonon látszott a hite: igaz és kegyes ember volt, gyümölcstermő életű. Az ilyen ember megvigasztalt ember, teljes életű ember, minden töredékesség ellenére. - Simeon rendszeresen tanulmányozta Isten Igéjét, mert abból kiolvasva várta a vigasztalás maximumát, az üdvösséget, Krisztust, aki Izráel vigasztalása is (25), de nemcsak Izráel vigasztalása (31). Meghatározhatjuk ez alapján az üdvösséget: vigasztalás, örök vigasztalás minden testi-lelki fájdalomra. Az üdvösség megvigasztalt állapot, a vigasztalás maximuma, a megoldás; és mivel erre a tartós vigasztalásra csakis az Isten képes, ezért az üdvösség az Isten jelenlétéből fakadó vigasztalás. Jézus Krisztusban ez a vigasztalás érkezett meg hozzánk, a Szentírás ezért a vigasztalás, az üdvösség könyve (Róma 15,14). - Simeon nyitott szívvel, engedelmes figyelemmel olvasta Isten Igéjét, a templomban és otthon egyaránt, így az Ige, az adott pillanatban megszólította, elérte, elindította őt: ígéretet kapott, célokat, feladatokat kapott, és betelve az élettel, „világosságban”, Krisztussal halt meg (26-32). Az Isten Igéje által megszólított ember naponta kap vigasztalást, a legnehezebb élethelyzetekben is, a halál árnyékának völgyében is, egészen az üdvösségig.