1 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak, amikor Cidkijjá király elküldte hozzá Pashúrt, Malkijjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát ezzel az üzenettel: 2 Kérdezd meg ügyünkben az Urat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Talán csodát tesz velünk az Úr, ahogyan máskor, és ő is elvonul tőlünk. 3 Jeremiás így felelt nekik: Mondjátok meg Cidkijjának, 4 hogy ezt mondta az Úr, Izráel Istene: Én visszafordítok a kezetekben minden fegyvert, amellyel Babilónia királya és a káldeusok ellen harcoltok, akik ostromolnak benneteket a várfalon kívül, és behozom őket a város közepébe. 5 Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással. 6 Megverem e város lakóit, embert és állatot egyaránt: súlyos dögvészben halnak meg. 7 Azután pedig – így szól az Úr – Cidkijját, Júda királyát, udvari embereit és a népet, akik megmaradnak e városban a dögvész, a fegyver és az éhínség után, kezébe adom Nebukadneccarnak, Babilónia királyának és ellenségeiknek, akik az életükre törnek. Kardélre hányja őket, nem szánja, nem kíméli, és nem irgalmaz nekik. 8 Ennek a népnek pedig mondd meg: Így szól az Úr: Én most elétek adom az élet útját és a halál útját. 9 Aki ebben a városban marad, az fegyver, éhínség és dögvész miatt fog meghalni. Aki azonban kimegy, és a benneteket ostromló káldeusokhoz pártol, az megmarad, és ajándékul kapja az életét. 10 Mert e város ellen fordulok, vesztére és nem javára – így szól az Úr. Babilónia királyának a kezébe kerül, és ő fölperzseli azt. 11 Júda királyi házának pedig mondd meg: Halljátok az Úr igéjét, 12 Dávid háza! Így szól az Úr: Törvényesen ítéljetek reggelenként, mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától, különben fellángol haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosztetteik miatt! 13 Én rátok támadok, akik a völgyben és a fennsík szikláján laktok – így szól az Úr –, akik ezt gondoljátok: Ki törhetne ránk, ki hatolhat be erődjeinkbe? 14 Ezért megbüntetlek titeket saját tetteitek gyümölcse szerint – így szól az Úr: Tüzet gyújtok erdőtökben, amely mindenestül megemészti azt!
(29) „…ki a felebarátom?”(Lukács 10,25-42) 29)* A törvénytudó alapkérdése, provokatív jellege ellenére, mégis őszinte, mert minden ember mindenkori kérdése ez: hogyan lehet örök életünk? Az örök életet azonban mi elnyerni, kiérdemelni akarjuk. Többnyire pedig ebben a világban akarjuk az öröklétet megélni, ezernyi dologgal pótolni, a jelenben élvezni (25). Jézus Krisztus rávezető válasza kijelenti, hogy ott van az örök élet, ahol szeretik az Urat, és a felebarátot (27-28). Jézus korára azonban a felebarát értelme beszűkült, csak saját népükre, azon belül pedig a hasonlóan gondolkodókra vonatkozott, vagyis kegyességi és politikai értelemben is csak az „elvtársat" jelentette. Az irgalmas samaritánus példázata kibővíti a felebarát fogalmát, mindenkire, az ellenségre is. Ott van örök élet, ahol munkál ez az isteni szeretet. Bizony, az örök élet, a szeretet által, már itt elkezdődik. Bizony az örök élet nem a mi produktumunk, hanem az Isten ajándéka, mert ilyen határtalanul szeretni, csak Isten ajándékaként lehet. Ez is a reformáció felismerése, tiszta evangélium.
* Vannak olyan megnyilvánulások, kérdések, amelyek nem szeretetből fakadnak, hanem éppen ellenkezőleg, rosszindulatból származnak, vagyis provokatívak. Az Ige pontosan fogalmaz, amikor a kérdező törvénytudó lelkületét úgy írja le, hogy az valójában kísérteni akarta Jézust (25). Minden ilyen kísértés olyan, mint egy felkukoricázott horog a halnak, és bizony sokszor ráharapunk. - Ennek ellenére nem kétlem, hogy a törvénytudó alapkérdése mégis őszinte, mert minden ember mindenkori kérdése ez: hogyan lehet örök életünk?