(1) „…nem szabad belefáradni…” (Lukács 18,1-8) A példázat helyes megértése mindig egy adott pontról lehetséges, mint ahogy a balatoni kilátóknak is csak egy adott pontjáról látható a legszebb kilátás, de ha nem a kilátó panorámás oldalán állunk, akkor csak lombokat látunk és nem a tavat. - Ebben a példázatban nem arról van szó, hogy ha az Istent egyfolytában fárasztjuk a dolgainkkal, mint ahogy egymást, akkor az Isten ezt előbb-utóbb meghallgatja és teljesíti kéréseinket. Nem erről van szó! - A példázat azt hangsúlyozza, hogy Isten népe nem restül meg a kegyességben, az Igére figyelésben és az imádságban, még akkor sem, ha rosszul megy sora, ha azt látja, hogy hamis bírók, hamis ügyek tobzódnak ebben a hamis világban. Az Isten nélküli világra mindig is jellemző, hogy hamis; az igazság látszatát keltve is hamis; mindenki a saját igazát szajkózza és képtelen a legkisebb mértékben is felfogni a másik igazát; hogy aztán együtt tekinthessenek arra, aki egyedül Igaz. Isten népe a hamis világban, csalódásai, szenvedései között, legreménytelenebb helyzetében sem szűnik meg, egy percre sem bízni, és az Úrhoz fordulni. Ez a példázat helyes nézőpontja: nem restül meg a kegyességben, éjjel és nappal kitart a hitben (7), nem fárad meg a hitben, így várja az Urat (1).*

* A helyes nézőpont tisztázása után figyelhetünk a részletekre is. - Valóban ilyen az ember, ha az Úr Isten kézbe nem veszi az életét, Istent nem fél, embert nem tisztel (2), semmi sem számít, csak a saját érdeke, ma ez már nyíltan, iskolákban tanítottan, filmekben kimondottan így van: szerezd meg, ami a tied. De mi a tied? Az özvegyasszony sem különb, szerintem, mert ő is csatázik egy ellenfelével, és női rámenősséggel igazságot követel az ügyében, a saját igazságát, és addig jár a bíró nyakára, míg az elunja, és érvényesíti az asszony igazságát, noha nem tudjuk, hogy melyik mit képviselt, valószínűleg mindegyiknek igaza volt, illetve egyiknek sem volt igaza (3-4). Egyik szereplő sem követendő példa, sem a hamis bíró, sem az özvegyasszony, sem a lelkület, az állandó zaklatás, a saját igazság tűzön-vízen át való képviselete. - Vigyázzunk, ez az igazságszolgáltatás nem csupán az elnyomottakra vonatkozó igazságszolgáltatás (6), az evangélium soha nem társadalmi reform, a szegény ugyanolyan önző, mint a gazdag, nincs különbség. Itt mindenek helyreállításáról van szó. - Kulcsmondat azonban a példázat eleje mellett a példázat vége is. Isten igazságot szolgáltat Övéinek (7). Akik pedig az Övéi, választottai, azok nem lankadnak meg, azok mindvégig kitartanak (Máté 24,13). De ezeknek sem a saját igazságukat szolgáltatja az Isten, ellenfelükkel szemben, hanem az Ő, mindenekre kiterjedő, vitathatatlan igazságát. Azt is tudjuk, hogy ez az igazság, az Övéi életében Jézus Krisztusban mutatkozott meg, aki meghalt és feltámadott. Kinek van igaza, kérdezed, abból indulj ki, hogy Neked biztos nincs igazad, mert érted is meghalt az Úr! Ez az első lépés, kegyelmi állapot, a választottság jele, amikor valaki ezt belátta, és így közeledik a másikhoz. Az ilyen ember nem szűnik meg az Igére figyelve imádkozni, mégpedig úgy, hogy szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod. - Az ilyen ember nem fárad meg a hitben, a legnehezebb helyzetekben sem, mert tudja, hamarosan jön az Úr! Ez a "hamarosan" nem idői kategória, hanem annak bizonyossága, hogy bizonnyal eljön az Úr, és érvényesül az Ő igazsága. - Ez persze nem jelenti azt, hogy imádságunknak, kegyességünknek nem lehetnek emberi mozzanatai. Dehogyisnem. Az egész zsoltárirodalom erről szól, kiönthetjük szívünket az Úr előtt, elpanaszolhatjuk a minket ért igazságtalanságok sorát, mint ahogy megoszthatjuk örömeinket is. Beszédes viszonyban lehetünk az Úrral, mint emberek, a túláradó hála és a teljes kétségbeesés között, mindenhol, mindenkor. De az Úr előtt élhetem meg mindezt, akihez mindezeket leteszem, és mást már nem fárasztok ezekkel, és úgy állok fel, hogy az Ő igazságára tekintek. Ha az Úr így talál bennünket, akkor talál hitet a földön (8), hitet, azaz Őt magát bennünk!