előző nap
következő nap

"amikor... megpillantotta, ... megörült" Jer 41

1 A hetedik hónapban azonban Jismáél, Netanjá fia, Elísámá unokája, aki királyi származású és a király vezető emberei közül való volt, elment tíz emberével Gedaljához, Ahíkám fiához Micpába. És amikor együtt étkeztek Micpában, 2 fölkelt Jismáél, Netanjá fia meg az a tíz ember, aki vele volt, és levágták Gedalját, Ahíkám fiát, Sáfán unokáját karddal. Így ölték meg azt, akit Babilónia királya nevezett ki az ország helytartójává. 3 Levágta Jismáél azokat a júdaiakat is, akik Gedaljával voltak Micpában, sőt az ott tartózkodó káldeusokat és harcosokat is. 4 A Gedaljá megölése után következő napon, amikor még nem tudtak a dologról, 5 nyolcvan ember jött Sikemből, Sílóból és Samáriából levágott szakállal, megszaggatott ruhában és bevagdalt testtel. Ételáldozat és tömjén volt náluk, amelyet az Úr házába akartak vinni. 6 Jismáél, Netanjá fia azonban kiment eléjük Micpából, és amíg ment, egyre sírt. Amikor összetalálkoztak, ezt mondta nekik: Jöjjetek el Gedaljához, Ahíkám fiához! 7 De amint a város közepére értek, Jismáél, Netanjá fia meg a vele levő emberek lemészárolták és bedobálták őket egy ciszternába. 8 De volt közöttük tíz ember, akik ezt mondták Jismáélnak: Ne ölj meg bennünket, mert rejtett készleteink vannak a mezőn: búza és árpa, olaj és méz. Ezért békén hagyta és nem ölte meg őket a többiekkel együtt. 9 Azoknak az embereknek a holttestét, akiket megöltek, mert Gedaljával tartottak, abba a ciszternába dobatta Jismáél, amelyet Ászá király készíttetett, amikor megtámadta őt Baasá, Izráel királya. Ezt töltötte meg Jismáél, Netanjá fia a legyilkoltakkal. 10 Azután foglyul ejtette Jismáél Micpában a nép egész maradékát, a király leányait és az egész népet, amely Micpában maradt, akiket Nebuzaradán testőrparancsnok Gedaljára, Ahíkám fiára bízott. Foglyul ejtette őket Jismáél, Netanjá fia, és elindult, hogy visszamenjen az ammóniakhoz. 11 De meghallotta Jóhánán, Káréah fia és a csapatparancsnokok, akik vele voltak, hogy milyen gonoszságot követett el Jismáél, Netanjá fia. 12 Ezért maguk mellé vették összes emberüket, és elindultak, hogy megtámadják Jismáélt, Netanjá fiát. Utol is érték a Gibeón melletti tónál. 13 Amikor az egész nép, amely Jismáéllal volt, megpillantotta Jóhánánt, Káréah fiát és vele az összes csapatparancsnokot, megörült, 14 és megfordult az egész nép, amelyet Jismáél foglyul ejtett Micpában, és visszament Jóhánánhoz, Káréah fiához. 15 Jismáél, Netanjá fia pedig nyolc emberrel elmenekült Jóhánán elől, és az ammóniakhoz ment. 16 Jóhánán, Káréah fia a vele levő összes csapatparancsnokkal együtt maga mellé vette a Micpából megmaradt népet, amelyet visszaszerzett Jismáéltól, Netanjá fiától, miután ez megölte Gedalját, Ahíkám fiát: a vitézeket és a harcosokat, az asszonyokat és a gyermekeket meg az udvarnokokat, akiket visszahozott Gibeónból. 17 Elindultak, és Kimhám szállásainál tartózkodtak Betlehem mellett, mert Egyiptomba akartak menni. 18 Féltek ugyanis a káldeusoktól, mert Jismáél, Netanjá fia megölte Gedalját, Ahíkám fiát, akit Babilónia királya nevezett ki az ország helytartójává.

A saját hatalmának biztosítására törekvő ember a saját életében könnyen mellékszereplővé silányítja Istent. Miközben Jismáél, Netanjá fia holttestekkel (3,7) és szenvedéssel (10) szegélyezett „diadalútját" járja, az Úr nemcsak hogy nem szólal meg, de még említésre is csupán a később nagyrészt meggyilkolt zarándokok kapcsán kerül (5). Megörül az ember, amikor megpillantja az ilyen nyomorúságból kivezető kiutat (13). Krisztusban pedig a legnagyobb nyomorúságból kivezető út tárult fel előttünk. 

RÉ 457, MRÉ 473

„…azonnal…” (Lukács 19,11-27) Lukács 19,11-27

(11) „…azonnal…”(Lukács 19,11-27)* A kisgyermek indulata ez: „most”, „azonnal”, ne kelljen várni (11). Ez a „most akarom” - lelkület visszavágyódás az „édenbe”, ahol maradéktalanul, folyamatosan megtapasztalhattuk az Isten közelségét, rendjét és örömét. Ez a „most”, az „örökkévaló, hiánytalan jelen”. A mi világunk nagy nyomorúsága, hogy várni és várni kell, mindenben, mindenkor. Ez a „bűn” terméke, de ezt a várakozást az Úr mégis javunkra fordítja, hogy legyen lehetőségünk Őrá várakozni (12), aki majd visszahozza nekünk a „most” zavartalan örömét. Addig azonban nem mindegy, hogyan éljük meg ezt a várakozást (11). Erről szól ez a példázat. Voltak olyanok, akik a Gazda ellen lázadozva várakoztak (14), és lázadásuknak jelét adták az elszámoltatáskor is (20-23). De jó tudni, hogy van olyan „Király”, akivel meg lehet majd mindent beszélni, de Őellene nem lehet lázadni; mert az Isten elleni lázadásban teljesen kiürül az életünk (24-27). Vegyük észre, amink van, és még adatik nekünk (26), nem „azonnal”, de bizonnyal eljön majd az „azonnal” is. Addig pedig a hívő ember Isten Igéjéből él, ezért Isten ígéreteinek valóságában él, így azt is tudja: itteni világunkban nem azonnal teljesednek be maradéktalanul az Isten ígéretei.

* A kisgyermek indulata ez: „most”, „azonnal”, ne kelljen várni (11). Ez a „most akarom” - lelkület visszavágyódás az „édenbe”, ahol maradéktalanul, folyamatosan megtapasztalhattuk az Isten közelségét, rendjét és örömét. Ez a „most”, az „örökkévaló, hiánytalan jelen”.

- A mi világunk nagy nyomorúsága, hogy várni és várni kell, mindenben, mindenkor. Ez a „bűn” terméke, de ezt a várakozást az Úr mégis javunkra fordítja, hogy legyen lehetőségünk Őrá várakozni (12), aki majd visszahozza nekünk a „most” zavartalan örömét.

- Addig azonban várakoznunk kell, és nem mindegy, hogyan éljük meg ezt a várakozást (11). Erről szól ez a példázat.

- Ebben a példázatban legalább mindenki tud a tulajdonosról, ha különböző módon is viszonyulnak hozzá, de legalább számolnak vele, azzal, aki most éppen elutazott, de majd visszatér (12).

- A várakozásban az a feladatunk, hogy „kereskedjünk” azzal, amit kaptunk, vagyis becsüljük meg és szaporítsuk meg azt, mások javára, Isten dicsőségére, és valójában akkor jut nekünk is több (13).

- Voltak olyanok, akik nem ismerték el a gazdát királynak, gyűlölték, maguk akartak királlyá lenni, ezért fellázadtak ellene (14).

- Voltak olyanok, akik hűséggel, gondosan bántak azzal, amit a gazdától kaptak, a kevésen hűek voltak, ezért a gazda visszatérésekor részt vehettek a gazda „uralmában”, részesültek annak „hatalmából” (15-19).

- Voltak azonban olyanok, akik lázadásuknak jelét adták az elszámoltatáskor is (20-23). De jó tudni, hogy van olyan király, aki értünk mindent jobban tud, Ővele meg lehet majd mindent beszélni, de Őellene nem lehet lázadni; mert az Isten elleni lázadásban teljesen kiürül az életünk (24-27).

- Vegyük észre, amink van, és még adatik nekünk (26), nem „azonnal”, de bizonnyal eljön majd az „azonnal” is. Addig pedig a hívő ember Isten Igéjéből él, ezért Isten ígéreteinek valóságában él, így azt is tudja, hogy itteni világunkban nem azonnal teljesednek be maradéktalanul az Isten ígéretei.