1 Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett, és az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot. 2 Egyszer azt mondta Ábrahám háza legöregebb szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá, 3 hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom, 4 hanem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak! 5 De a szolga ezt mondta neki: Hátha az a leány nem akar követni engem erre a földre? Akkor visszavigyem a fiadat arra a földre, ahonnan eljöttél? 6 Ábrahám így válaszolt neki: Őrizkedj attól, hogy visszavidd oda a fiamat! 7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozhass feleséget a fiamnak. 8 Ha a leány nem akar követni téged, akkor mentes leszel a nekem tett eskü alól, de a fiamat nem viheted vissza oda. 9 Ekkor a szolga odatette kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá, és megesküdött neki erre a dologra. 10 Azután kiválasztott a szolga tíz tevét urának tevéi közül az útra, és magához vett urától mindenféle értékes dolgot. Elindult, és elment Arám-Naharajimba, Náhór városába. 11 A városon kívül megpihentette a tevéket egy kútnál estefelé, amikor vízért jártak az asszonyok. 12 Akkor ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene! Adj eredményt még ma, és mutasd meg hűségedet az én uram, Ábrahám iránt! 13 Ideállok a forrás mellé, amikor a városbeli leányok kijönnek vizet meríteni. 14 Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! – ő pedig azt mondja: Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom – akkor őt rendelted szolgádnak, Izsáknak, és ebből tudom meg, hogy megmutattad hűségedet az én uram iránt! 15 Még végig sem mondta ezt, máris jött Rebeka korsóval a vállán. Ő Betúélnak, Milká fiának volt a leánya, Milká pedig Ábrahám testvérének, Náhórnak volt a felesége. 16 Nagyon szép leány volt, hajadon, akinek még nem volt dolga férfival. Lement a forráshoz, megtöltötte a korsóját, és feljött. 17 Ekkor a szolga odaszaladt hozzá, és azt mondta: Adj nekem egy korty vizet a korsóból! 18 A leány így felelt: Igyál, uram! És gyorsan levette korsóját a kezébe, és inni adott neki. 19 Miután eleget adott neki inni, így szólt: Tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak. 20 Sietve beleöntötte a korsó vizet a vályúba, azután ismét odaszaladt meríteni a forráshoz. Így merített valamennyi tevének. 21 Az ember közben némán figyelte, hogy megtudja, szerencséssé tette-e útját az Úr, vagy sem. 22 Miután a tevék már eleget ittak, elővett a férfi egy fél sekel súlyú aranyfüggőt, és a leány kezére való két karperecet, tíz aranysekel súlyút, 23 és ezt kérdezte: Kinek a leánya vagy? Mondd meg nekem, van-e számunkra hely éjszakára apád házánál? 24 Ő azt felelte: Betúél leánya vagyok, Milká fiáé, akit ő Náhórnak szült. 25 Azt is mondta neki: Van nálunk bőven szalma is, abrak is, meg hely is van éjszakára. 26 Akkor az ember meghajolt, leborult az Úr előtt, 27 és ezt mondta: Áldott az Úr, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, aki nem vonta meg hűségét és szeretetét uramtól. Az Úr vezérelt engem ezen az úton uram testvérének házához.
„…azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy Ő az Isten Fia…” (Apostolok cselekedetei 9,1-22)
Apostolok cselekedetei 9,1-22
(23) „…azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy Ő az Isten Fia…” (Apostolok cselekedetei 9,1-22) Saul megtérése bizonyság arról, hogy Isten hatalma ma is képes embereket átformálni, teljesen megváltoztatni. Az apostol mindig alázattal, és Isten Jézus Krisztusban közölt, újjászülő hatalmáért hálát adva emlékezett meg arról, hogy milyen volt ő egykor, de Isten gazdag irgalma és nagy szeretete életre keltette őt is, a Krisztussal együtt (Efezus 2,3-4). Gyakran emlegetjük azt, hogy Saul ott a damaszkuszi úton egyik pillanatról a másikra megtért, és a gyilkos indulattól vezetett, agresszív emberből krisztusi emberré lett. Ez a megtérés azonban nem a „pontszerűségében” igazolt, hanem abban, hogy az apostol, ettől kezdve, szíve utolsó dobbanásáig a Krisztus ügyéért élt; vagyis nem esett vissza régi, pusztító és önpusztító életébe. Látványos megtéréseket ugyanis láttunk már sokat, lelkesítőket, megkönnyezni valókat; de ezek nem ettől valóságosak, hanem attól, ami utána következett: nem biztos, hogy azonnal, de a valódi megtéréstől kezdve, élete végig, hitelesen élte és hirdette az illető azt, hogy Jézus Krisztus a Megváltó.