„Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép kö- zött, hogy az Úr népe lesznek...”
2Kir 11
1 Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és kipusztított minden gyermeket, aki a királyi családból származott. 2 De Jóseba, Jórám király lánya, Ahazjá húga fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Azután elrejtették Ataljá elől, és így őt nem ölték meg. 3 Hat évig rejtegette magánál, az Úr házában; az országban ez idő alatt Ataljá uralkodott. 4 A hetedik évben Jójádá magához rendelte a palotaőr- és testőrszázadok parancsnokait, és bevitte őket magával az Úr házába. Szövetséget kötött velük, és megeskette őket az Úr házában, majd megmutatta nekik a király fiát. 5 Azután megparancsolta nekik: Ezt tegyétek: egyharmada azoknak, akik szombaton lépnek szolgálatba, a királyi palotánál álljon őrségen, 6 egyharmaduk a Szúr-kapuban, egyharmaduk pedig a testőrök mögötti kapuban legyen! Így álljatok őrt a palota körül a szokásnak megfelelően! 7 De az a két szakaszotok is, amely szombaton az őrséget átadja, maradjon szolgálatban az Úr házánál, a király mellett! 8 Vegyétek körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig a sorok közé be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jár! 9 A századosok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, és bementek Jójádá főpaphoz. 10 A főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az Úr házában voltak. 11 A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. 12 Akkor Jójádá kivezette a király fiát, és fejére tette a koronát; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és fölkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltoztak: Éljen a király! 13 Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az Úr házába. 14 Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és így kiáltozott: Összeesküvés! Összeesküvés! 15 De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg Atalját. 16 Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték. 17 Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is. 18 Azután az ország egész népe behatolt Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, Baal papját pedig meggyilkolták az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az Úr házába. 19 Majd maga mellé vette a századosokat, a palotaőrséget, a testőröket és az ország egész népét, és lekísérték a királyt az Úr házából. A testőrök kapuján keresztül bevonultak a királyi palotába, ő pedig a királyi trónra ült. 20 Az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt, noha Atalját fegyverrel ölték meg a királyi palotában.
„…a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját…” (1Korinthus 10,1-13)
1Korinthus 10,1-13
(13) „…a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját…” (1Korinthus 10,1-13) Az Ószövetség sákramentumairól szól az apostol. Isten népét az egyiptomi kivonulástól kezdve körbefogta egy látható, külső „elementum”, amely kifejezte, hogy velük van az Úr; miközben az Úr gondoskodott népéről a pusztában, etette, itatta őket. Így fogta őket körbe a „tenger” az átkeléskor (2Mózes 14,21-22), valamint a „felhő” a pusztai vezettetés során (2Mózes 13,21); így kapták a mannát eledelként (2Mózes 16,4), és a sziklából való vizet italként (4Mózes 20,7-13). Ezek az események előképei, típusai, az utolsó idők történéseinek, azokban pedig Jézus Krisztus megtartó kegyelmének (1-4); koncentráltan a keresztségnek és az úrvacsorának; valamint annak, hogy Isten megtartó kegyelmét tapasztalva el ne bízzuk magunkat, gonoszt cselekedve (6). Miért magyarázza ezeket az ószövetségi történeteket az apostol? Lám, akik fellázadtak az Úr ellen, azok nem maradhattak meg (5), hiába „mentek át a tengeren”, megbizonyosodva az Úr hatalmáról. Tehát, soha nem lehetünk elbizakodottak, mert bármikor eleshetünk (12). A hívő ember boldog bizonyossága azonban, hogy az Úr megőriz, nem terhel erőnk felett (13). Ez a bizonyosság pedig hálássá és alázatossá formál, amely nem él kettős életet (7), mint aki „szentül eszik, és aztán gátlástalanul játszik” (2Mózes 32,6).