előző nap
következő nap

„...megváltottalak..." Ézs 43

1 De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! 2 Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. 3 Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. 4 Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. 5 Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. 6 Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld széléről, 7 mindenkit, akit rólam neveztek el, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam. 8 Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle! 9 Gyűljön egybe minden nép, jöjjenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk, hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van! 10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! 11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. 12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. 13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? 14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. 15 Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. 16 Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, 17 aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: 18 Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! 19 Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. 20 Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, 21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet. 22 De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! 23 Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. 24 Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál. 25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. 26 Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad! 27 Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem. 28 Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.

„...megváltottalak..." (1). Egy értelmezés szerint az Ószövetségnek ez a szava összefüggésben van a „tágasság" értelmével. A babiloni fogságban élők ebből megértették, hogy Isten minden körülmény ellenére jövőképet mutat. Ez a Jézus nevében is benne rejlő szó Isten üdvösséget munkáló tevékenységére utal: tágasságra vezeti az embert, aki előtt összeomlott a jövőkép, vagy aki előtt már csak az elmúlás van. Jövendőt mutat ott, ahol nem látunk jövendőt.

RÉ 173 MRÉ 157

„…zörgessetek és megnyittatik…” (Máté 7,6-11) Máté 7,6-11

(7) „…zörgessetek és megnyittatik…” (Máté 7,6-11)* Az igaz hit elsősorban nem tanrendszer, hanem annak felismerése, hogy mi mindig csak kérők, elfogadók, segítségre, kegyelemre szorultak lehetünk Istennel szemben. – 1. Az igaz hit „climaxos” kérés (Ravasz László), vagyis olyan „emelkedett és fokozott” állapot, amelyben az ember rádöbben, hogy Isten segedelme nélkül egy pillanatig sem élhet; - ezért kér, mégpedig az Úrtól kér (7). – 2. Az igaz hit annak bizonyossága, hogy az Isten mindig ad, mégpedig hatalma, szeretete és bölcsessége; azaz jósága által mindig azt adja, ami a javunkra van. Amikor az Isten nem azt adja, nem akkor és úgy adja, ahogy azt mi elgondoltuk, akkor ez azért történik így, mert Isten mindig a javunkat nézi. Vagyis nem fordulhat elő, hogy hiába kérünk. Hiszen még a földi atya sem adna soha a gyermekének az angolna helyett viperát és a pogácsa helyett kovakövet. Minden nyomorúsága ellenére sem tenné ezt a földi apa a gyermekével, pedig könnyű összetéveszteni az angolnát a viperával. Hát akkor hogyne figyelné üdvösséges épülésünket még inkább a mi mennyei Atyánk, hiszen jóságban hol állunk mi Isten mögött (9-11). – 3. Az igaz hit, imádság: kérés, keresés és zörgetés egyszerre (8); azért, hogy Isten országának javaiból részesüljünk, ami sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23).

___

* Az igaz hit elsősorban nem tanrendszer, hanem annak felismerése, hogy mi mindig csak kérők, elfogadók, segítségre, kegyelemre szorultak lehetünk Istennel szemben. Ez ugyanaz, mint amit a „lelki szegénység” egyik értelme is kifejez (5,3).

– 1. Az igaz hit „climaxos” kérés (Ravasz László), vagyis olyan „emelkedett és fokozott” állapot, amelyben az ember rádöbben, hogy Isten segedelme nélkül egy pillanatig sem élhet; - ezért kér, mégpedig az Úrtól kér (7). Ugyanakkor az igaz hit az a bizonyosság is, hogy gazdag és ajándékozó Istenünk van, aki teremtett, megtart, megvált, a Jézus Krisztusban. Aki ezzel a reménységgel kér, azt elhagyja minden gőg és minden félelem, egyben eltölti szívét a hála.

– 2. Az igaz hit annak bizonyossága, hogy az Isten mindig ad, mégpedig hatalma, szeretete és bölcsessége; azaz jósága által mindig azt adja, ami a javunkra van. Amikor az Isten nem azt adja, nem akkor és úgy adja, ahogy azt mi elgondoltuk, akkor ez azért történik így, mert Isten mindig a javunkat nézi. Vagyis nem fordulhat elő, hogy hiába kérünk. Hiszen még a földi atya sem adna soha a gyermekének az angolna helyett viperát és a pogácsa helyett kovakövet. Minden nyomorúsága ellenére sem tenné ezt a földi apa a gyermekével, pedig könnyű összetéveszteni az angolnát a viperával. Hát akkor hogyne figyelné üdvösséges épülésünket még inkább a mi mennyei Atyánk, hiszen jóságban hol állunk mi Isten mögött (9-11).

– 3. Az igaz hit, imádság: kérés, keresés és zörgetés egyszerre (8); azért, hogy Isten országának javaiból részesüljünk, ami sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23). Az imádság tehát nem varázsige, amellyel Istent a mi akaratunk teljesítésére mozgósítjuk, hanem a hitnek és engedelmességnek tudakozása, amellyel megismerjük és magunkévá tesszük Isten akaratát (Ravasz László). Fontos a fokozás, ahogy ezt a mi Urunk elénk tárja: kérni, keresni, zörgetni (7-8). Sokan kérnek, de nem keresnek; sokan keresnek, de nem zörgetnek. A keresés és zörgetés állhatatos, fokozott, ismétlődő, sűrített és ostromló kérés, amit Isten akaratának megismerésére és elfogadására fordítunk (1János 5,14). A kánaáni asszony nemcsak kért, hanem keresett, sőt zörgetett; miközben teljesen rá bízta magát Isten akaratára (Máté 15,21-28).