„...de Isten ismeri a szíveteket” Lk 16,13–18
„...de Isten ismeri a szíveteket" (15). Igen, az Isten ismeri szívünket, és így tudja azt, hogy a lehető legellentmondásosabb dolgok is „elférnek", benne vannak a szívünkben. Csakhogy ebből a „mindent azonos fajsúllyal befogadó" szívből nem fakadhat élhető élet. Arra figyelj, hogy e mindent elképzelni tudó szívből milyen cselekedetek következhetnek. A „szívünket" elfogadja Isten, mert ismeri a cselekedeteinket, megítéli, mert – értünk – igazságos!
RÉ 119 MRÉ 119
„Mégis engem választott ki Izráel Istene…” (1Krónikák 28,1-10) 1Krónikák 28,1-10
(4) „Mégis engem választott ki Izráel Istene…” (1Krónikák 28,1-10)* – 1. Dávid felismerte, elfogadta Isten akaratát: - én így akartam; de Isten nem engedte, mert Ő másként gondolta. Isten akaratához igazodva nem a gyarló „én” áll az első helyen (2). Az „én” újjászületett, nem tűnt el, de alapvetően mássá lett. – 2. Dávid felismerte és elfogadta Isten intését, amelyben az Úr rámutatott bűneire és konkrét vétkeire: háborúskodó ember voltál és sok vért ontottál (3). Ebben a világban kikerülhetetlen a harc, de Isten embere, semmire hivatkozva sem léphet át egy biztos határt, amelynek a bűnbocsánat ellenére is kikerülhetetlen következményei vannak ebben a világban. – 3. Dávid felismerte Isten kiválasztó kegyelmének távlatait; nevezetesen, hogy Isten kiválasztó kegyelme Salamon fiában folytatódik; mert ez a kiválasztó kegyelem végül Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra mutat; - akiben Isten minden nép közül választja ki „gyülekezetét” (4-6).
___
* Dávid, élete alkonyán, érett hittel szólt és cselekedett. Ezt meg is vallotta egész népe előtt (1).
– 1. Dávid felismerte, elfogadta Isten akaratát: én akartam, így akartam; de Isten nem engedte, mert Ő másként gondolta. Isten akaratához igazodva nem a gyarló „én” áll az első helyen (2). Az „én” újjászületett, nem tűnt el, de alapvetően mássá lett.
– 2. Dávid felismerte és elfogadta Isten intését, amelyben az Úr rámutatott bűneire és konkrét vétkeire: háborúskodó ember voltál és sok vért ontottál (3). Ebben a világban kikerülhetetlen a harc, de Isten embere, semmire hivatkozva sem léphet át egy biztos határt, amelynek a bűnbocsánat ellenére is kikerülhetetlen következményei vannak ebben a világban.
– 3. Dávid felismerte az Úr ügyét, és egész életében azt szolgálta, még akkor is, amikor már nem az övé volt a dicsőség. Így készítette elő a templom építését is, noha nem ő építhette fel azt (2). Az Úr ügyét az szolgálja igazán, aki adott pillanatban teljesen vissza is tud vonulni a háttérbe, és már csak imádkozik; - de ez a visszavonulás soha nem megsértődés és duzzogás.
– 4. Dávid felismerte, hogy mennyi mindent kapott az Úrtól, noha nem volt rá érdemes, „mégis” őt választotta ki az Isten, hogy Isten népének királya lehessen. Isten embere minden helyzetben bizonyossággal tudja, hogy kegyelemből ugyan, nem érdemeiért, de „mégis” kiválasztotta Őt az Isten. Ez a tény, ez a „mégis” mindig hálával és reménységgel tölti el a hit emberének szívét (4).
– 5. Dávid felismerte Isten kiválasztó kegyelmének távlatait; nevezetesen, hogy Isten kiválasztó kegyelme Salamon fiában folytatódik; mert ez a kiválasztó kegyelem végül Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra mutat; - akiben Isten minden nép közül választja ki „gyülekezetét” (5-6). Isten kiválasztó kegyelme tehát a Megváltóra mutat, egyre inkább szűkül, egészen Jézus Krisztus eljöveteléig; - hogy aztán „kitárulva”, Őáltala nyerhessen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).
– 6. Dávid felismerte, hogy Isten kiválasztó kegyelme kötelez. Isten szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket arra, hogy ezután Őneki éljünk (7-10).