„Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged” Lk 18,28–34
„Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged" (28). Péter szavai dicsekvésnek is hangozhatnának, ha nem lenne még a szemünk előtt a gazdag ifjú lehorgasztott fejű, távolodó alakja. Péter nem a Krisztus-követés számláját nyújtja be, hanem a tizenkettő vigasztaló jelenlétére hívja fel Jézus figyelmét. Jézus azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy követésének igenis van jutalma. Aki vele Isten országa felé tart, az sokszorosát kapja vissza már ebben a világban annak, amit Krisztusért elhagyott.
RÉ 458 MRÉ 463
„Azután elkezdte építeni Salamon az Úr házát…” (2Krónikák 3) 2Krónikák 3
(1) „Azután elkezdte építeni Salamon az Úr házát…”(2Krónikák 3)* Nem a templom nagy itt, hanem az Isten! – 1. A krónikás a templomépület leírásával, annak nagyságával, beosztásával, díszítésével, aranyozásával; - csakis az Úr hatalmát akarta hirdetni. A templom külső megjelenése soha nem önmagáért van, nem az épület puszta szépségét szolgálja, hanem még akkor is az Úr hatalmára utal, ha az építész és az építők a saját dicsőségüknek akartak emléket állítani (3-14). – 2. A templom bejárata elé helyezett két oszlop mérete itt nagyobb, mint más leírásokban; szintén az Úr hatalmát hirdetve (15-17). – 3. Tehát nem a templom nagy itt, hanem az Isten! A felséges, szent Isten elé pedig a gyarló ember nem járulhat, csak ha vállalja a halált. Isten szentsége ugyanis megemészti a bűnös, koszos, tisztátalan, tökéletlen embert. Ezért a templom a helyettes áldozat helye, ahol az ember, maga helyett „bűnbakot” ad halálra, hogy Istenével találkozhasson és életben maradhasson. A templomépület helye, a Móríjjá hegyén, szintén erre utal, ahol Isten próbára tette Ábrahámot (1Mózes 22,2). Jézus Krisztusban miénk az örömhír, nem halunk meg, hanem életben maradhatunk, sőt miénk az élet teljessége. Isten az élet Istene (1-2).
___
* Nem a templom nagy itt, hanem az Isten!
– 1. A krónikás a templomépület leírásával, annak nagyságával, beosztásával, díszítésével, aranyozásával; - csakis az Úr hatalmát akarta hirdetni. A templom külső megjelenése soha nem önmagáért van, nem az épület puszta szépségét szolgálja, hanem még akkor is az Úr hatalmára utal, ha az építész és az építők a saját dicsőségüknek akartak emléket állítani. Ki tudja manapság egy-egy templom építőjének nevét, ha oda belép, ám ott akarva akaratlanul is a legnagyobb „Egyetlenre” gondol (3-14).
– 2. A templom bejárata elé helyezett két oszlop mérete itt nagyobb, mint más leírásokban. Már csak arra tekintettel is, hogy a templomépület magassága az író szerint 120 könyök, azaz közel hatvan méter volt, tehát többszöröse más források adatainak (1Királyok 7,15), ezért a bejárat előtti két oszlop mérete is „megnövekedett”. Az oszlopok nevének megfejtése bizonytalan. Ha elfogadjuk, hogy a Jákim jelentése: ő alapít; a Boázé: benne az erő; akkor a templomot alapító és védelmező Úrra való utalást kell látnunk benne. Rendeltetésük az volt, hogy ünnepi benyomást keltsenek a belépőben, és kifejezzék a hely szentségét (15-17).
– 3. Tehát nem a templom nagy itt, hanem az Isten! A felséges, szent Isten elé pedig a gyarló ember nem járulhat, csak ha vállalja a halált. Isten szentsége ugyanis megemészti a bűnös, koszos, tisztátalan, tökéletlen embert. Ezért a templom a helyettes áldozat helye, ahol az ember, maga helyett „bűnbakot” ad halálra, hogy Istenével találkozhasson és életben maradhasson. A templomépület helye, a Móríjjá hegyén, szintén erre utal, ahol Isten próbára tette Ábrahámot (1Mózes 22,2). Jézus Krisztusban miénk az örömhír, nem halunk meg, hanem életben maradhatunk, sőt miénk az élet teljessége. Isten az élet Istene (1-2).