„szokása szerint az Olajfák hegyére ment” Lk 22,39–46
Jézus „szokása szerint az Olajfák hegyére ment" (39). Kedves helyéről jól rá lehet látni a szent városra, a templomra. A megszokott szálláshely, az olajfákkal beültetett liget sokszor adott számára menedéket, visszavonulást és elcsendesedést. Most pedig a passiótörténet meghatározó helyszínévé vált. Személyesen itt történik az a nagy lelki tusa, melynek vége, hogy odaszánja, felajánlja életét, leteszi az Atya kezébe egész sorsát, aminek eredménye a mi megváltásunk valósága.
RÉ 440 MRÉ 261
„Én álruhába öltözöm…” (2Krónikák 18,28-34) 2Krónikák 18,28-34
(28) „Én álruhába öltözöm…”(2Krónikák 18,28-34) Izráel királya, Aháb álruhába öltözve ment a csatába; míg Jósáfát a saját ruhájában. Őszintén szólva, elsőre azt mondhatjuk, hogy az emberek között járva valamikor kellenek „álruhák”, de döntő pillanatokat nem élhetünk meg álruhában, mert ez azt jelenti, hogy nem vállaljuk fel szolgálatunkat, feladatunkat; arról nem is beszélve, hogy az Úr előtt nem segít az álruha sem. A „modern” ember nagy nyomorúsága, hogy még pihenésekor sem tud igazán elrejtőzni. Az Úrban azonban elrejtőzhetünk. Őnála, Jézus Krisztusban készen van a szent oltalom. Tehát, nincs olyan ütközet, amelytől félnünk kellene. Ezért nem öltözik álruhába Jósáfát király, pedig ugyanabban a harcban küzd, mint Aháb király.* Jósáfátot megőrizte az Úr, Ahábot azonban az álruha, a páncél és a szíjak ellenére is eltalálta egy kóbor nyílvessző (30-32). Milyen távolságtartással írja le a szentíró azt a tényt, hogy Aháb hosszú szenvedések között halt meg, mert a harc hevében nem tudták kitenni kocsijából, így harcban, a harci kocsiban állva szenvedett ki estére (33-34). Nem álruhára, hanem Jézus Krisztus oltalmára van szükségünk.
___
* …pedig felismerték Jósáfátban a királyt, először össze is keverték Izráel királyával, vagyis súlyos helyzetbe került Jósáfát; - és mégis megőrizte Őt az Úr…