előző nap
következő nap

„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében” Ef 5,21–33

21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. 22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, 23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. 24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, 26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; 27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. 28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. 29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, 30 minthogy tagjai vagyunk az ő testének. 31 „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." 32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. 33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Az „asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek" (22) nem azonos azzal, hogy nekik hallgass a nevük, helyük a fakanál mellett van, azt pedig végképp kizárja, hogy bárki kezet emelhetne a házastársára. „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében" (21). Az igazi szeretet nem más, mint hogy önként alávetjük magunkat („engedelmeskedünk") a másiknak, mert szeretjük őt, neki akarunk kedvezni. A másiké a prioritás. És ez az önkéntes alávetettség kölcsönös, kulcsa pedig Krisztus szeretete, tudniillik amellyel minket szeret, és az ő tisztelete („félelme"), ami válasz az ő szeretetére. Így függ össze egymással a szeretet, a tisztelet, az engedelmesség Krisztusban és az ő egyházában, valamint a házasságban.

RÉ 495 MRÉ 277

„…mivel megaláztad magad előttem…” (2Krónikák 34,14-28) 2Krónikák 34,14-28

(27) „…mivel megaláztad magad előttem…” (2Krónikák 34,14-28) Az Úr kegyelme láthatóan mindig abban mutatkozik meg, hogy akit ez a kegyelem megragadott, az fogékony az Úr Igéjére, engedelmesen ahhoz igazodik, és bűnbánó alázattal meghajol az Úr előtt. Egy idősebb barátom mutatta: - Nézd azt a hatalmas, felfelé törő tuját, egykor olyan voltam. - Ma pedig ilyen vagyok, - bökött a mellette álló, pici, szépen megnyírt, lefelé csüngő ágú fára. Isten Igéje az alázatos hűségeseknek áldás, a gőgös hűtleneknek veszedelem. Egyszerű képlet? Legfeljebb annak tűnik, ám belátni, megélni kegyelmi állapot. A templom javítása és megtisztítása közben Jósiás király munkatársai megtalálták az eredeti törvénykönyvet, talán Mózes ötödik könyvének tekercseit (14-18). Ezt elvitték a királynak és felolvastak belőle: aki meghallgatta az Úr Igéjét, megszaggatta ruháit és bűnbánó szívvel kérdezte, hogy mit jelent ez rá és népére nézve (19-21). Hulda prófétanő megmagyarázta az Úr törvényét: A hűtleneknek a törvény veszedelmet és átkot jelent (22-25), de akik megrendülten, sírva megalázzák magukat az Úr Igéje előtt, azok kegyelmet nyernek. Jósisás király ezt tette, ezért békességgel kerülhetett sírjába (26-28). Jézus Krisztusban tudjuk, hogy az Úr kegyelme ennél sokkal többet ajándékoz nekünk.