előző nap
következő nap

„ De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! ...Szép vagy te is” Énekek 1

1 Énekek éneke. Salamoné. 2 Csókoljon meg engem szája csókjaival: Szerelmed jobb a bornál! 3 Jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj; ezért szeretnek téged a lányok. 4 Vigyél engem magaddal, fussunk, vezess a szobádba, királyom! Ujjongva örüljünk veled, emlegessük bornál is jobb szerelmedet, méltán szeretnek téged! 5 Jeruzsálem lányai! Én barna vagyok, de szép, olyan, mint Kédár sátrai és mint Salamon szőnyegei. 6 Ne nézzétek, hogy milyen barna vagyok, a nap sütött le engem. Anyám fiai haragudtak rám, szőlőt őriztettek velem; a magam szőlőjét nem őriztem. 7 Mondd meg nekem te, kit lelkemből szeretek, hol legeltetsz, délben hol deleltetsz? Miért keresgéljelek társaid nyájainál? 8 Ha nem tudod, ó, asszonyok szépe, indulj el nyájam nyomán, és legeltesd kecskéidet a pásztorok tanyáinál! 9 A fáraó kocsijába fogott paripákhoz hasonlítalak, kedvesem! 10 Két orcád bájos a láncocskák közt, nyakad a gyöngysorokban. 11 Aranyláncokat készítünk neked ezüstgolyócskákkal. 12 Ha a király az asztalnál ül, nárdusom árasztja illatát. 13 Mint egy köteg mirha, mely keblemen nyugszik, olyan az én szerelmesem. 14 Mint a ciprusfürt Én-Gedí szőlőiben, olyan az én szerelmesem. 15 De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok. 16 Szép vagy te is, szerelmesem, gyönyörű vagy! Fekvőhelyünk üde zöld. 17 Cédrusok házunk gerendái, mennyezete ciprusfa.

„ De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! ...Szép vagy te is" (15–16). A legszebb ének meghitt beszélgetés férfi és nő között. Minden nemzedéknek el kell mondani, hogy Istennek nemcsak terve van arra, hogy hozzánk illő társsal ajándékozzon meg, hanem cselekszik is. Higgyünk benne, és kérjük, hogy vezessen. Ajándék arra vágyódni, akit számunkra elkészített az Úr. Ajándék szépnek látni egész életünkben, és elhinni, hogy ő is így tekint ránk. A Szentlélek Isten tanítson jól érteni az élet igéjét ma is.

RÉ 427 MRÉ 431

„… minden vigasztalás Istene…” (2Korinthus 1,1-11) 2Korinthus 1,1-11

(3) „… minden vigasztalás Istene…” (2Korinthus 1,1-11) Olyan Istenünk van, aki a vigasztalás Istene (3). – 1. Erre a vigasztalásra szükségünk van, mert sokféle nyomorúságban fuldoklik az emberi élet, bárhol lélegzik is ezen a földtekén (4). – 2. Ezt a vigasztalást Jézus Krisztusban kapjuk, aki feltámadott a halálból. Csak Őbenne van vigasztalás. Őrajta kívül csak „kábítószer” létezik, hogy valahogy egy ideig kibírjuk. – 3. Ez a vigasztalás bőséges, olyannyira, hogy túlmutat a halálon, minden emberi nyomorúságon, és valódi, örök megoldást, azaz üdvösséget ajándékoz nekünk (5-6). Ez a vigasztalás olyan bőséges, hogy túlcsordul rajtunk, másokat is vigasztal (4). – 4. Ez a vigasztalás, minden időben reménységgel ruház fel (7; 10). – 5. Ez a vigasztalás erőt adahhoz, hogy ne feledkezzünk bele ennek a világnak nyomorúságába, vagy a saját bajainkba, hanem Jézus Krisztus ügyéért szolgáljunk, ha kell, szenvedjünk (6); - hiszen az Ő követése, ebben a világban a legnagyobb öröm, de mindig konkrét próbatételekkel terhelt (8-11).*

__

* Ezek soha nem terhelnek erőnk felett bennünket (8), de érlelik a hitünket, miközben az e-világi, Krisztusért vállalt konkrét bajokban is megtapasztaljuk az Úr szabadítását; - ahogy erről vall az apostol. Bizony mi magunk is bizonyságot tehetünk hasonlókról (8-11).