„Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam,... az is ellenem támadt” (10). Zsolt 41
„Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam,... az is ellenem támadt" (10). Amikor baj és betegség idején behatárolttá válik a mozgástér, gúzsba kötötté lesz az élet, az önmagában is keserű állapot. Hogyne fájna ilyenkor fokozottan az, ha a hozzánk közel álló, bizalmas barátban sem bízhatunk meg maradéktalanul. Részvét és együttérzés helyett gyanakvást és vádat kapni kiábrándító. Nem csak a bibliai korban történt ilyen. Ezért ma is kiáltjuk: „Uram, légy kegyelmes hozzám!" (5a).
RÉ 41 MRÉ 41
„Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az Igékkel…”(1Thessz 4,13-18) 1Thessz 4,13-18
(18) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az Igékkel…”(1Thessz 4,13-18)* Az első keresztyének Jézus Krisztus visszajövetelét még az ő saját életükben várták, pedig Jézus Krisztus világosan kijelentette, hogy a napot és az órát senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni (Máté 25,13). A hűtlenségből fakadó félreértéseket hiábavaló kérdések és okoskodások követik, amelyek elterelik figyelmünket a lényegről. Így merült fel akkor is az aggodalmaskodó kérdés, hogy mi lesz azokkal a hívőkkel, akik Jézus Krisztus visszajövetele előtt meghaltak? Az apostol úgy válaszol erre a kérdésre, hogy közben visszairányítja tekintetünket a legfontosabbra. Nem kell aggódni, az Úr őket is magához veszi; sőt, velük kezdi, aztán jönnek a többiek (15-17). Nem lehetünk ugyan tudatlanok a hitben, hiszen a hit ismeret is, de ennek a tudásnak a kijelentés által meghúzott határai vannak (13). A LÉNYEG az, hogy akik Jézus Krisztusban vannak, azok nem szomorkodnak a hitben elhunytak miatt. Reménységünk van, mert ahogyan Isten, az Ő egyszülött Fiát előhozta a halálból, úgy minket is előhoz onnan (13-14). Vagyis végső reménységünk az, hogy mindenkor azzal az Úrral leszünk, aki már most velünk van. Nincs ennél nagyobb vigasztalás (18).
___
* - Az első keresztyének Jézus Krisztus visszajövetelét még az ő saját életükben várták. Ebben a várakozásban nem voltak hűségesek Jézus Krisztus szavához, aki világosan kijelentette, hogy a napot és az órát senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni (Máté 25,13). Ezeket a hűtlenségből fakadó félreértéseket pedig hiábavaló kérdések, majd okoskodások követték, amelyek elterelték figyelmüket a lényegről. Ezt a nyomorúságos módszert „mesterien” űzzük ma is.
- Így merült fel akkor is az aggodalmaskodó kérdés, hogy mi lesz azokkal a hívőkkel, akik Jézus Krisztus visszajövetele előtt meghaltak? Az apostol úgy válaszol erre a kérdésre, hogy közben visszairányítja tekintetünket a legfontosabbra. Nem kell aggódni, az Úr őket is magához veszi; sőt, velük kezdi, aztán jönnek a többiek (15-17). A lényeg azonban soha nem a sorrend, meg a „hogyan”, a „mikor”, és az egyéb „részletek”, még akkor sem, ha mi mindig ezeket az ajtókat feszegetnénk.
- Nem lehetünk ugyan tudatlanok a hitben, hiszen a hit ismeret is, de ennek a tudásnak a kijelentés által meghúzott határai vannak (13). A lényeg az, hogy akik Jézus Krisztusban vannak, azok nem szomorkodnak a hitben elhunytak miatt. Reménységünk van, mert ahogyan Isten, az Ő egyszülött Fiát előhozta a halálból, úgy minket is előhoz onnan (13-14). Vagyis végső reménységünk az, hogy mindenkor azzal az Úrral leszünk, aki már most velünk van.
- Nincs ennél nagyobb vigasztalás. Urunk, nem könnyű addig is kibírni itt a hitben, ezért légy velünk, maradj velünk (Lukács 24,29), és segíts abban, hogy az általunk kiokoskodott részletekről (Pál a 15. versben egy olyan Igére hivatkozik a feltámadás rendjét illetően, amit nem ismerünk, az evangéliumi hagyományban nem maradt fent…) az általad kijelentett lényegre irányíthassuk mások figyelmét is (17-18). Nincs más megoldás, vigasztalás, erőforrás; - csak Te, Urunk!