„Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket!” ApCsel 2,14–28
„Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket!" (22). Péter apostol pünkösdi beszéde nem nagyszerű szónoki teljesítmény volt, hanem olyan üzenet, amelyet a Lélek közvetített. A Lélek munkálta a csodálatos eredményt is: háromezer ember megtérését. Ki volt ennek a pünkösdi beszédnek a középpontjában? Az a názáreti Jézus, akit Isten maga igazolt „csodákkal és jelekkel". Ma is kizárólagosan az ő áldozatáért, értünk odaszánt életéért részesedünk Isten irgalmas, megmentő és üdvösséget kínáló kegyelmében.
RÉ 349 MRÉ 234
„…már fölkent király vagyok, de gyenge…” (2Sámuel 3,22–39) 2Sámuel 3,22–39
(39) „…már fölkent király vagyok, de gyenge…”(2Sámuel 3,22–39)* ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet. – Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott. Áldott az, aki az egységért munkálkodik. – Jóáb azonban beleavatkozott a dolgok menetébe. Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte. Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra. – Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el. Áldott az, aki még képes megrendülni… – Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartotta magát. Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét. – Dávid félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot, hanem tehetetlenségében megátkozta ezt az Abnérra féltékeny orvgyilkost, és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga, valamint az ország egységének ügyét is (31-39). Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott. Boldog az, aki az Úrban bízik.
___
* ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet.
– 1. Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott.
Áldott az, aki az egységért munkálkodik, de az ilyen ember mindig életveszélyben van.
– 2. Jóáb beleavatkozott a dolgok menetébe.
Valósággal megdorgálta Dávidot Abnérral kapcsolatos jóhiszeműségéért.
Szerinte Abnérról semmi jót nem lehet feltételezni.
Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte.
Jóáb tettét a szentíró és Dávid is vérbosszúval magyarázza, miszerint Jóáb testvéréért, Aszáélért vettek elégtételt.
Micsoda hazugság, hiszen Abnér éppen, hogy nem akarta megölni Aszáélt, hanem kérte, hogy ne üldözze és provokálja őt (2,19-23).
Jóáb tettének oka sokkal inkább féltékenységében keresendő. Féltette a Dávid mellett elfoglalt helyét Abnértól, ezért ölte meg (20–27).
Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra.
Mik a valódi indítékaink? Mik a történések igazi mozgatórugói?
Hisszük-e, hogy az Úr tartja a szálak végét a kezében?
– 3. Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el.
Áldott az, aki még képes megrendülni…
Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartottan magát.
Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét.
Félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot; – hanem tehetetlenségében megátkozta a féltékeny orvgyilkost; – és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga és az ország egységének ügyét is (31-39).
Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott.
Boldog az, aki az Úrban bízik.