előző nap következő nap

„...végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe!” Ez 5

1 Emberfia, fogj egy éles kardot, használd borotvának, vágd le a hajadat és a szakálladat! Azután végy egy mérleget, és oszd el, amit levágtál! 2 Harmadrészét égesd el a város közepén, amikor letelnek az ostrom napjai! Azután fogd a harmadrészét, vágd össze karddal a városon kívül, harmadrészét pedig szórd széjjel, én meg kivont karddal üldözöm! 3 De végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe! 4 Még ebből is végy ki, dobd bele a tűzbe, és égesd el: ebből csap ki a tűz Izráel egész házára. 5 Ezt mondta az én Uram, az Úr: Ez itt Jeruzsálem. A pogány népek között helyeztem el, országokkal vettem körül. 6 De engedetlen volt törvényeimmel szemben, bűnösebb, mint a pogányok, és rendelkezéseimmel szemben engedetlenebb volt, mint a környező országok. Megvetették törvényeimet, és nem éltek rendelkezéseim szerint. 7 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel megátalkodottabbak voltatok a körülöttetek élő pogányoknál, nem éltetek rendelkezéseim szerint, és nem teljesítettétek törvényeimet, sőt még olyanok sem voltatok, mint a körülöttetek élő pogányok, akik a maguk törvényeit teljesítik, 8 azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Én is ellened fordulok, és ítéletet tartok köztetek a pogányok szeme láttára. 9 Olyat teszek veletek sok utálatos bűnötök miatt, amilyet még nem tettem, és amihez foghatót többé nem is teszek. 10 Ezért apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és fiak fogják megenni apáikat. Ítéletet tartok majd fölötted, és aki csak megmarad belőletek, szétszórom mindenfelé. 11 Ezért, életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal, azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes! 12 A nép harmadrésze dögvészben hal meg, vagy éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmadát pedig széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket. 13 Kitöltöm rájuk haragomat, hogy kitombolja magát lángoló haragom, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az Úr, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat. 14 Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között, látni fogja minden arra járó. 15 Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok fölötted haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az Úr, megmondtam! 16 Belétek lövöm az éhínség veszedelmes nyilait, amelyek romlást okoznak, mert romlásotokra lövöm ki azokat; egyre súlyosabbá teszem köztetek az éhínséget, és eltöröm nálatok a kenyér botját. 17 Éhínséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől, dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az Úr, megmondtam!

„...végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe!" (3). A levágott haj és szakáll egy-egy harmada a népre váró ítélet különböző megdöbbentő állomásai. Van azonban egy kis rész, amit a próféta megőrizhet. Az ítélet mérhetetlen, csaknem minden semmivé lesz, de a ruha rejtekébe és védettségébe helyezett kicsiny rész az ítélet fölé magasodó kegyelem erejét is mutatja. Mi is remélhetjük, hogy „...bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél..." (1Jn 3,20).

RÉ 74 MRÉ 74

„…a Te Igéd igazság.” (János 17,12–19) János 17,12–19

(17) „…a Te Igéd igazság.” (János 17,12–19) NEM A MAGAMÉ, HANEM AZ ÖVÉ VAGYOK, AZ ÚRÉ. Ezt vallja hitvallásunk is. – 1. Érettünk könyörög az Úr, mint drága tulajdonaiért, akiket az Isten Őneki adott. Lám, Jézus Krisztus is azokra figyelt, akiket az Atya Őrá bízott. – 2. Vigyázzunk, ez nem azt jelenti, hogy a többiekről, a „világról” elfeledkezett volna az Úr, és a „világról” kimondhatjuk, hogy az elveszett. De azt mindenképpen megfogalmazhatjuk, hogy ha Jézus, akinek adatott „minden hatalom”, még Ő is az övéivel tartozott elszámolni az Atyának, hát akkor minket végképp nem a világ összes emberéért kér számon. Kezd a szeretetet, az odafigyelést, az irgalmasságot a közvetlen szeretteiden, a tieiden (6–10). – 3. Ám mégis micsoda öröm ez a bizonyosság nekünk! Ez az öröm egyre teljesebbé lesz bennünk (13), hiszen az Úr megtart a világban, megőriz a gonosztól, üdvösséget ad, nem veszhetünk el (14–15). Sőt, Igéjével, mint egyetlen igazsággal, elküld ebbe a világba. Mert az Úr szereti ezt a világot (János 3,16), és általunk akarja áthatni igazságával és kegyelmével ezt a világot; – e kettővel együtt, mert az igazság szeretet nélkül megöl, a szeretet igazság nélkül pedig rajongva szétfolyik, mint a lyukas hordóból a bor (16–19).