„Irányítlak és vezetgetlek, elhozlak a messze északról, és Izráel hegyeire viszlek." Ez 39
Még az ellenséget is Isten irányítja és vezeti (2). Egyszerre meghökkentő, botránkoztató, ijesztő és felszabadító gondolat ez. Különös így látni a magunk, családunk, gyülekezetünk, egyházunk vagy népünk történetét (21–22). Vajon benne állunk-e Isten történetében? Mert akik elől nem rejti el az ő arcát (24), azok biztonságban lehetnek. Isten választottainak ezért nem kell fegyvereket gyűjteniük (9). Ugyanis akik meglátják az ítéletben az ő kegyelmét, azoknak az élete új irányt vehet (25kk).
RÉ 85 MRÉ 85
„…munkatársaim az Isten országa hirdetésében, ők bátorítottak…” (Kolossé 4,2–18) Kolossé 4,2–18
(11) „…munkatársaim az Isten országa hirdetésében, ők bátorítottak…”(Kolossé 4,2–18)* BÁTORÍTSUK EGYMÁST A SZOLGÁLATBAN! – 1. Pál a „fogságban” is jól van (18). Ez önmagában üzenet: A Jézus Krisztusban hívő ember jól van (7–8), hitéért szenvedést is vállal, ha kell, mert a hite bátorítja őt. – 2. A személyes üdvözletekből kiderül, hogy fogságában vele volt több testvére, akik bátorították őt (2–6) az Isten országának hirdetésében (11). Fontos a bátorítás, különösen fontos ez a bátorítás, ha Isten országa építésének szolgálatában állunk. Mennyire bátorítjuk egymást? Mennyire bátorítja a gyülekezet a lelkipásztorát, és fordítva! – 3. Ebből a bátorításból bátor hitvallás fakad! Pál ebben a levélben a Jézus Krisztusba vetett hit „abszolút” voltát, egyetlen és örök érvényét hangsúlyozta (2), és ezt sok gyakorlati és pásztori tanáccsal tette „életessé”. Sokféle elméleti, magasröptű filozófiai és teológiai kérdés felvetődhet, mint akkor Kolosséban, de a válasz, az egyetlen megoldás csakis a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus, aki Isten Fia, Megváltó (Kolossé 2).
___
* BÁTORÍTSUK EGYMÁST A SZOLGÁLATBAN!
– 1. Pál fogságban írta ezt a levelet (18), a római vagy efezusi fogságában, 62–63 körül.
A személyes köszöntésekből kiderül, hogy körülményei között jól van.
Pál a „fogságban” is jól van.
Ez önmagában üzenet: A Jézus Krisztusban hívő ember jól van (7–8).
A Jézus Krisztusban hívő ember a hitéért szenvedést is vállal, ha kell, mert a hite bátorítja őt.
– 2. A személyes üdvözletekből kiderül, hogy fogságában vele voltak, és bátorították őt az Isten országának hirdetésében (11): Márk, Lukács, Arisztarkhosz, Jusztusz, Démász, Epafrász, a gyülekezet alapítója, Tükhikosz és Onézimosz (7–11), akik elvitték ezt a levelet Kolosséba és a környező gyülekezetekbe, Laodiceába és Hierápoliszba is (13– 16).
Fontos a bátorítás.
Különösen fontos ez a bátorítás, ha Isten országa építésének szolgálatában állunk.
Mennyire bátorítjuk egymást?
Mennyire bátorítja a gyülekezet a lelkipásztorát, és fordítva!
Ezekből a személyes üdvözletekből, a sok értékes és fontos adat mellett az is kiderül, hogy lám, az első keresztyének valóban személyes, testvéri, egymásért imádkozó, egymást igazán szerető, egymásra odafigyelő közösségben éltek (2–6); – még ha térben távolra is szakadtak egymástól.
– 3. Ebből a bátorításból bátor hitvallás fakad!
Pál ebben a levélben a Jézus Krisztusba vetett hit „abszolút” voltát, egyetlen és örök érvényét hangsúlyozta (2), és ezt sok gyakorlati és pásztori tanáccsal tette „életessé”.
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13,8).
Sokféle elméleti, magasröptű filozófiai és teológiai kérdés felvetődhet, mint akkor Kolosséban, de a válasz, az egyetlen megoldás csakis a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus, aki Isten Fia, Megváltó (Kolossé 2).
Kolossé a mai Törökország területén állt. Ez a tény is hitvalló bátorságra indít.