előző nap
következő nap

„Ti adjatok nekik enni!” Mt 14,13–21

13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. 14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. 15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. 16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! 17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. 18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! 19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

„Ti adjatok nekik enni!" (16). Mi? Enni? Ismerősnek és ismeretlennek? Gazdagnak és szegénynek? Kéregetőnek és migránsnak? Inkább, mint pár forintot, amiből ki tudja, mit vásárol az illető. Hiszen „éheztem, és ennem adtatok..." Fokozottan érvényes a mondat a lelki táplálékra. Még mindig sokfelé ürülnek ki a templomok. Amit ott kaptak az oda látogatók, az valóban egészséges lelki táplálék volt? Ti. Igen, ti adjatok nekik enni.

RÉ 501 MRÉ 411

„De az Úr Józseffel volt…” (1Mózes 39) 1Mózes 39

(2) „De az Úr Józseffel volt…” (1Mózes 39) ISTEN ÁLDÁSÁRÓL. – 1. A szerencse valójában az Úr cselekvése. Aki azonban szerencsésnek mondja magát, az mindezt nem látja, és saját magának tulajdonítja azt, ami valójában Istené. Ahol az Úr cselekszik, ott áldást tapasztalunk, amelynek mindig vannak látható gyümölcsei is: mert akivel vele van az Úr, annak eredményessé teszi életét és azt, amihez hozzáfog, miközben megnyeri mások jóindulatát, bizalmát is. Ezt látjuk József esetében (1–6). – 2. Ugyanakkor az áldás nem mindig ilyen látványos: A kudarcok elhordozásához kapott erő is ugyanilyen áldás. – 3. Nagy áldás,vagyis csak az Úr cselekvése az, ahogy Isten Józsefet felemelte: és a kút, később a börtön mélyéből kiszabadulva a fáraó első emberének, majd a fáraónak legfőbb segítője lehetett (13–23). Így József az „idegenben” nem kétségbeesett, hanem feladatában alkalmasan boldogulhatott, mégpedig istentelen kompromisszumok nélkül. Ez nem szerencse, ez áldás, ajándék, isteni csoda. József tudta ezt, azért hitben maradt, alázatban maradt, az Úrban maradt.* – 4. A legnagyobb áldás: a mi Urunk, Jézus Krisztus győzelme a halál felett.

___

*  – Ennek bizonysága az is, ahogy az áldott József a kísértésnek is ellent tudott állni.

Egy jóképű, sikeres férfi számára a vagyon és a hatalom önhittsége mellett ez a kísértés: a nő.

A történet tipikus: Potifár elhanyagolt, unatkozó felesége kezdeményez, aki tudja, hogy szépsége és helyzete „mindent visz”.

Józsefet azonban oltalmazza az Úr a kísértésben, majd az asszony „szokásos” bosszújában is vele van (mert a számlát mindig benyújtják); – meg akkor is József mellett áll az Úr, amikor a börtön mélyéből indulva újra kell kezdenie mindent (13–23).