előző nap
következő nap

„...az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak” Róm 9,6–13

6 Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni." 8 Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9 Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának." 10 Sőt, Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant fiakat, Izsáktól, a mi atyánktól. 11 Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12 nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek", 13 amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem."

„...az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak" (8). Ábrahám és Sára történetéből is látjuk, hogy nem az számít, hogy mi mit gondolunk és hiszünk, hanem az, hogy Isten mit mond, mit akar, és valóban tőle van-e egy ígéret. Senki nem bírálhatja, és igazán senki sem érti Isten szuverén döntését. Az az üdvösségre kiválasztott, aki a kiválasztást elfogadja, arra igent mond, és megérti, hogy minden Istentől van.

RÉ 376 MRÉ 243

„Irtsd ki uradnak, Ahábnak háza népét!” (2Királyok 9) 2Királyok 9

(7) „Irtsd ki uradnak, Ahábnak háza népét!” (2Királyok 9) Jéhúnak, Izráel királyának az isteni ítélet végrehajtása jutott... Ez nem bosszú, mert a bosszú emberi indulatból, az ítélet pedig Isten jogos haragjából fakad, amelyet sokszor emberi eszközökön keresztül hajt végre az Úr. Jéhúnak ki kellett irtania Aháb, északi király utódait (4–10), ahogy ezt Illés megprófétálta (1Királyok 21,21–22,29). Aháb volt az, aki feleségével, Jezábellel együtt istentelenül élt és uralkodott, aki megölte az Úr igaz prófétáit és szolgáit.* Jéhú, Isten itéletes akaratára hivatkozva végzett Aháb király két fiával, Jórámmal, Ahazjával, és Aháb feleségével, Jezabellel (11–37). Így teljesedett be Isten büntetése Aháb háza népén. Mondhatnánk: Lám, Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélkül. Elkeserítő lenne, ha nem így lenne, hiszen akkor Isten igent mondana a bűnre. Ez pedig lehetetlen. Mégis, van ebben az „egészben” valami nagyon visszatetsző, valami kimondhatatlanul letaglózó, amiben olyan nehéz az emberi bosszút és a jogos isteni ítéletet szétválasztani egymástól. De jó, hogy Istené a bosszúállás (Róma 12,19). De jó, hogy nekünk a kegyelem evangéliumának ajándéka, hirdetése, képviselete jutott, a feltámadott Jézus Krisztusban.

___

* Jéhút akkor kenték északi királlyá (1–10), amikor még Jórám uralkodott.

Ezért Jéhú mielőbb meg akarta ölni, az arámokkal való harcban megsebesült Jórámot, még mielőtt az tudomást szerezne az ő királyságáról, és ellene fordulhatna (11–16).

Jórám gyanút fogott, ahogy a hozzá érkező Jéhú elé küldött követei nem érkeztek vissza hozzá (17–20).

De ekkor már késő volt.

Jéhú leterítette Jórámot, Aháb egyik fiát, Isten akaratára, prófétai jövendölésre, az Úr jogos büntetésére hivatkozva (21–26).

Ugyanezt tette Jéhú, Aháb másik fiával, Ahazjával is (27–29).

Jéhú ugyancsak megölte Aháb feleségét, Jezabelt, akinek a prófécia szerint a kutyák nyalták fel a vérét a kövezetről (30–37).