előző nap
következő nap

„Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” Jn 5,1–9

1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. 4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. 5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? 7 A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. 8 Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 9 És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.

Vannak, akik mindig vesztesnek érzik magukat. Ha ma élne a 38 éve szenvedő beteg, ő is ugyanezt mondaná magáról. Ugyanis hozzászokott, hogy csak az akadályt lássa, mert ő csak vesztes lehet. Van a léleknek egy olyan mértékű összeroppanása, amely már a felkínált esély iránt is érzéketlenné tesz. Jézus, végtelen kegyelmével azonban túllép a beteg lemondó válaszán (7), a kedvezőtlen körülményeken, és gyógyít. Testet és lelket! Mert neki hatalma van mindenek fölött.

RÉ 226 MRÉ 386

„…a lármázók…” (Jeremiás 48,26–47) Jeremiás 48,26–47

(45) „…a lármázók…” (Jeremiás 48,26–47)

Döbbenetes változásokat élünk meg. Arra sincs időnk, hogy ebbe belegondoljunk, reflektáljuk. Ennek a változásnak csak egyik apró jele, hogy indulatosak vagyunk, kiabálunk egymással, letorkoljuk a másikat. A napokban Budapesten két fiatal hölgy minősíthetetlenül üvöltözött egymással egy parkolóhely miatt. Egyre több ember mellett nem is lehet szóhoz jutni. Mondja, mondja, szinte levegőt sem vesz, ezzel is kifárasztja és megadásra kényszeríti a másikat. A hangos, lármás beszédben van valami letaroló, domináns, uralkodó, halálosan fárasztó energiavámpírság. A hangos beszéd gőgös, vagy bizonytalanságot leplez (29), féktelen és hamis (30). A lármázás lehet léha kurjongatás, hétvégi bulizás; – de lehet a mindent beindázó és leszüretelő, határtalan birtoklási vágy és ezzel együtt a felelőtlen tékozlás (32–33). Minden uralkodóan, kurjongatóan lármás beszéd valójában lázadás az Úr ellen (42), amely ugyanakkor embereket tesz tönkre. Mivel egyre többen vagyunk ilyenek, egyre gyakrabban üvöltözünk egymással; – nemcsak parkolóhelyért... Csendesedj el az Úrban! (5Mózes 27,9; Jób 33,1; Zsoltárok 37,7) Egyébként nincs menekvés, és jogos a rettegés, elnyel a verem, kárhozatosan fogva tart a gonosz csapdája.