(22) „…összehívtad mindenünnen azokat, akiktől iszonyodtam.” (Jeremiás siralmai 2)

A próféta, siralmaiban úgy éli meg a pogány babiloniak otthoni pusztítását, valamint az idegen földre kényszerülő száműzetést, mint amikor olyanokkal kényszerülünk egészen közeli kapcsolatra, akiktől egyébként iszonyodunk.

Ebben a megállapításban nincs semmiféle minősítés, senkire nézve sem. Egyszerűen arról van szó, hogy ami, aki nekem kedves, az a másiknak idegen, riasztó is lehet, és fordítva.

Ezért először mindenki becsülje meg a sajátját, aztán nyisson mások felé, hogy ezzel megtanulja tisztelni a másikat, és aztán még jobban a sajátját.

Amikor tehát olyanokkal vagyunk összezárva, akik egészen mások, mint mi, az maga a halál; – mert az egyik „kicsapja” a másikat. Olaj és víz nem szívleli egymást. Ilyenkor démoni erők kezdenek el rombolni.

Gondoljunk csak bele abba, hogy még a hozzánk hasonlók közelsége is lehet kellemetlen. Amikor katonák voltunk, tizenhatan voltunk egy körletben… Csak túlélni lehetett ezt a közelséget, ezt a zsúfoltságot.

Képzeljük el ezt a közelséget azokkal kapcsolatban, akik sok tekintetben távol vannak tőlünk, mi is tőlük. Ha az Úr összehívja őket, és ők kezdenek el uralkodni…

___

Ez egy kényes téma.

Valójában nem is lehet róla beszélni.

Aki ezt a témát szóbahozza, az olyat tesz, mint amikor valaki szándékosan darázsfészekbe nyúl, és úgy összeszurkálják a darazsak, hogy torzzá dagad a keze, így utána már semmi mással nem tud foglalkozni, csak azzal, hogy a kezét borogassa; – ha egyáltalán túléli a darazsak támadását.

Én sem részletezem a témát, csak szóbahozom, mert Isten Igéje erre felbátorít.

Jeremiás is szóbahozta; – tapintatosan; – nem részletezte, de szóbahozta.

A próféta, siralmaiban úgy éli meg a pogány babiloniak otthoni pusztítását, valamint az idegen földre kényszerülő száműzetést, mint amikor olyanokkal kényszerülünk egészen közeli kapcsolatra, akiktől egyébként iszonyodunk.

Ebben a megállapításban nincs semmiféle minősítés, senkire nézve sem.

Egyszerűen arról van szó, hogy ami nekem kedves, az a másiknak idegen, riasztó is lehet, és fordítva.

Ez a dolgok e-világi rendje.

Ezért először mindenki becsülje meg a sajátját, aztán nyisson mások felé, hogy ezzel megtanulja tisztelni a másikat, és aztán még jobban a sajátját.

Amikor tehát olyanokkal vagyunk összezárva, akik egészen mások, mint mi, az maga a halál; – mert az egyik „kicsapja” a másikat. Olaj és víz nem szívleli egymást.

Ilyenkor démoni erők kezdenek el rombolni.

Gondoljunk csak bele abba, hogy még a hozzánk hasonlók közelsége is, ha az illető egy bizonyos illendő kommunikációs tér határán belül közelít meg minket, kellemetlenné lehet.

Amikor katonák voltunk, tizenhatan voltunk egy körletben, és a folyosók kialakítása miatt az emeletes vaságyak kétszer négyesével egymáshoz voltak tolva.

Ez azt jelentette, hogy közvetlenül mellettem, közvetlenül a fejemnél, és közvetlenül fölöttem is aludtak, valójában egy blokkban nyolcan.

Csak túlélni lehetett ezt a közelséget, ezt a zsúfoltságot.

Még az egy „akolból” való emberek sokféleségét is csak nehezen lehetett átvészelni.

Fokozom: Egyszer a hálótársam kábult részegen érkezett meg az eltávozásról, és reggelre a hányásában ébredtem.

Azt mondják, hogy a börtönben az igazi büntetés nem is a zártság, hanem a másiknak a közelsége.

Képzeljük el ezt a közelséget azokkal kapcsolatban, akik sok tekintetben távol vannak tőlünk, mi is tőlük.

Ha az Úr összehívja őket, és ők kezdenek el uralkodni…

Nem folytatom, tapintatosan abbahagyom, mint Jeremiás, mert halálos csípésektől borogathatom az életemet.

Szerintem anélkül, hogy részletezném, aki akarja tudja, miről van szó.

A „Panelkapcsolat” című magyar film (1982) valójában társadalomrajz, egy panellakásban küzdő házaspár portréján keresztül ábrázolva a korabeli magyar viszonyokat.

A film záró jelenetéről azt írja a kritika: „És látjuk a házaspár arcán, hogy tudják, amit tudunk.”

Szóval szerintem elég magát az igeverset elolvasni, magyarázat nélkül is tudják, amit Jeremiás tudott, amit én tudok, amit mindenki tud…