„Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.” Jn 6,52–59
Kezdetben, az Édenben Isten még közvetlenül beszélt az emberrel. Ezt a közvetlen kapcsolatot veszítettük el. Az Ószövetség népének egy-egy kiválasztottja ugyan tudott közvetíteni Isten és a nép között, s lám, még mennyei mannát is kérhetett, de az nem volt elég az örök életre. Jézusban Isten egy új lehetőséget adott arra, hogy egyenesen hozzá térjünk. Ennek azonban az a feltétele, hogy elfogadjuk őt, higgyünk benne, együk Krisztus testét, igyuk az ő vérét, váljunk az ő testével eggyé, legyünk az ő része. Ahogy énekeljük, tudjunk valóban „szeretetben összeforrva, egy közös test tagjai" (RÉ 395) lenni.
RÉ 437 MRÉ 263
„Az Úr fölkentje…” (Jeremiás siralmai 4) Jeremiás siralmai 4
(20) „Az Úr fölkentje…” (Jeremiás siralmai 4)
KIRÁLYUNKRÓL.
– 1. Jeremiás panaszolja, hogy királyuk, az Úr fölkentje foglyul esett. Valóban Cidkijjá királyt megvakították, és Babilonba vitték a többiekkel együtt. Isten népe tisztelte királyát, az Úr küldöttének tartotta a vezetőt. Ezért „éltető leheletnek” nevezi itt Jeremiás a királyt, akinek fogságba vitele oltalmuk és reménységük elvesztését is jelentette (20).
– 2. Az Úr hűséges fölkentje nélkül, felelős vezetés nélkül, valamint a vezetés tisztelete nélkül szétesik az élet, és szabadságban is foglyok vagyunk. Ebben a helyzetben minden reménytelenné lesz. Azt gondoltuk, hogy jobb lesz, és rosszabb lett (20). Micsoda aktualitást fogalmaz meg Jeremiás: „Még a lépteinket is figyelték, a szabadba sem mehettünk ki” (18).
– 3. Az Úr igaz fölkentje, Jézus Krisztus feltámadott. Ő éltető leheletünk, az Ő oltalma örök. Ővele a legreménytelenebb helyzet sem reménytelen.