előző nap
következő nap

„Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” Jn 13,1–11

1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, 4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, 5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. 6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? 7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. 8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. 9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! 10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. 11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.

Jézus alázata egészen lenyűgöző. A mindenség Ura a tanítványok lábát mossa, mint egy rabszolga. Hogy tudott ennyire alázatos lenni? Honnan volt ehhez ereje? Az ige megadja a választ. Jézus tudta, hogy Istentől jön, és Istenhez megy. Tudta magáról, hogy kicsoda ő, és tudta, hogy milyen ajándékai vannak Istentől. Ha mi is stabilak vagyunk abban, hogy Istentől vagyunk, és nem feledkezünk el ajándékairól, tőle való értékességünkről, akkor nekünk is lesz erőnk az alázathoz.

RÉ 459 MRÉ 299

„Aki bölcs… értse meg az Úr kegyelmes tetteit!” (Zsoltárok 107) Zsoltárok 107

(43) „Aki bölcs… értse meg az Úr kegyelmes tetteit!” (Zsoltárok 107)

A legnagyobb ajándék az, Isten ajándéka, a bölcsesség bölcsessége, HA VALAKI TUDJA, HOGY KEGYELEM ALATT VAN és így tekint életének minden eseményére (43).

– 1. Elfáradt zarándokok (4–9), reménytelen rabok (10–16), szenvedő betegek (17–22), veszélyeket felvállaló tengerészek (23–32) énekeit gyűjtötte egybe ez a zsoltár, az imént kiemelt összegzéssel (33–43).

– 2. Ezek mindannyian joggal csüggednek, bűneik büntetését hordozva. Ez az ember alapállapota. Egyetlen lehetőségük az volt, hogy az Úrhoz kiáltottak (6; 13; 19; 28), az Úr pedig megszabadította őket.

– 3. A kegyelmi állapot pedig éppen abban van, hogy a zsoltárban szereplők mind magasztalták az Urat, szabadító irgalmáért.

– 4. Isten megszabadított bennünket a Jézus Krisztusban. Bármi történjék, Jézus Krisztusban vagyunk, üdvösségünk van, kegyelem alatt vagyunk. Lássuk meg mindenben az Úr kegyelmes tetteit, magasztaljuk ezért Őt. A hívő ember nézőpontja, Isten népének „optikája” csak ez lehet.