előző nap következő nap

„Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás:” Jn 19,31–42

31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg." 37 Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak." 38 Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét. 39 Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és aloéból készült olajat hozott, mintegy száz fontnyit. 40 Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. 41 Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. 42 Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.

A mi Urunk, Jézus Krisztus halála nem tévedés volt. Nem „üzemi baleset". Isten előre kijelentett terve teljesedett be. A Sátán nem tudta megakadályozni ezt. Így kellett történnie a mi megváltásunkért! Bízz Jézus Krisztusban, és meglátod, hogy Isten nem téved. Nézz arra, akit megfeszítettek, és kérj erőt azt tenni, amit most rád bízott. Ahogy Arimátiai József és Nikodémus is tette, amit tennie kellett. Soha ne csüggedj el: nagyszombat után húsvét jött! Uradat nem lehet sírba zárni, ő győzött a halál felett is!

RÉ 339 MRÉ 216

„Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem…” (Zsoltárok 137) Zsoltárok 137

(5) „Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem…” (Zsoltárok 137)

AZ EMBER LEGNAGYOBB NYOMORÚSÁGA, hogy akkor kezdi el értékelni mindazt, amit kapott az Úrtól, életét, egészségét, szeretteit, munkáját, hitét, kultúráját, értékeit; – amikor az Úr azokat elveszi tőle.

– 1. Isten népe a babiloni fogságban visszaemlékezett korábbi életére, Istenére, hitének kincseire, országára, városára és templomára. Idegen országban emelkedett érzékenységgel és bizonyossággal, szent vágyódással énekelték zsoltáraikat (1). Ezt hallva, sanyargatóik öröménekre kényszerítették őket, cinikusan és megalázóan (2–3).

– 2. Ekkor kétségbeesett és elkeseredett indulat ragadta el Isten népét. Parancsra, fogságban, idegenek között nem énekelnek az Úrnak, csak azért, hogy szent ügyük nevetség tárgya legyen.

– 3. Dacos, de fontos hitvallást tesznek, miszerint soha nem feledkeznek el hitükről, városukról, templomukról, szent értékeikről. Inkább a halál, mint Istenük és hitük megtagadása (4–6).

– 4. Ekkor azonban az érzelmek fokozódnak, indulataik emberivé lesznek, amikor ellenségeikre, a rajtuk gúnyolódó edomitákra, valamint az őket fogvatartó Babilonra kegyetlen pusztulást kérnek Uruktól (7–9). Ez emberi, túlzottan is emberi, de mégis érthető. Jézus Krisztus megmutatta, hogy Isten gondolata más. De Jézus Krisztus arra is megváltott és erőt adott, hogy csak saját hitünkhöz hűen szerethetjük a másikat.