előző nap
következő nap

„Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” Jn 20,19–29

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! 20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. 21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. 22 Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! 23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. 24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. 25 A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. 26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! 27 Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! 28 Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! 29 Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

„Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket" (21). A zárt ajtók ellenére belépő Jézus köszönti így összegyülekezett tanítványait, és megbízza őket küldetéssel, apostolsággal. Saját munkájának folytatását bízza rájuk. Amit ott és akkor mondott tanítványainak, az nekünk, mai tanítványainak is szól. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez kevés a mi erőnk egyéni és közösségi vonatkozásban egyaránt, de Szentlelke által segít, és velünk van az Úr „a világ végezetéig" (Mt 28,20).

RÉ 187 MRÉ 229

„Uram, te megvizsgálsz……” (Zsoltárok 139) Zsoltárok 139

(1) „Uram, te megvizsgálsz……” (Zsoltárok 139)

Ez a zsoltár TEOLÓGIA, Istenről szóló tanítás, de éppen a teológia lényegi elemével, hiszen Isten maga jelenti ki nekünk azt, amit mi róla tudhatunk és mondhatunk.

– 1. Isten mindentudó (1–6). Isten tudja, mit teszünk, mit mondunk; – kimondatlanul is mit gondolunk. De Isten azt is tudja, mik a valós szándékaink; – szavaink és gondolataink mögött. Ezért említi az Ige a veséket, ami valójában a „tudatalatti” kifejezése volt (13). Őelőle nem rejthetünk el semmit (Jelenések 2,23; 3,15). Kegyelem ez; – a hitben. Az Úr ismer, és tudja, mire van szükségünk.

– 2. Isten mindenütt jelenvaló (7–12). Őelőle nem rejtőzhetünk el. Ez is kegyelem; – a hitben. Mert, ha megrettennék, hogy elnyel a sötétség (11), Ő ott is velünk van, nem enged el.

– 3. Isten mindenható (13–24). Ő teremtett, de már a teremtésünk előtt ismert, magáénak tudott bennünket; – akkor, amikor testünk még alaktalan volt. Ő megváltott, mert Ő nemcsak napjainkat ismeri, amelyeket nekünk szánt, hanem Jézus Krisztusban kiválasztott, és megtartja életünket. Kegyelem ez, mert mi bárhogy kalkulálunk, csakis Őhozzá érkezhetünk meg. Minden mást elengedhetünk (18).

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ne csodálkozzunk, ha a zsoltárírónak indulatosan fáj, ha Urát gyalázzák (19–22).

De Isten mindenhatósága még ebből a gyűlöletből is megváltott, kiemelt.

– Ő megvizsgál, ítéletet érdemelnénk, és kegyelmet kapunk.

Vegyük komolyan ezt az örömhírt, így az Úr kegyelméből letehetjük, amit Ő megítélt bennünk (23–24).