előző nap következő nap

„...vegyétek birtokba azt a földet...” 5Móz 1,1–33

1 Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, az Arábá-völgyben, Szúffal szemben, Párán és Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2 Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír-hegyvidéken át. 3 A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr, 4 miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edreí mellett. 5 Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén: 6 Az Úr, a mi Istenünk, így szólt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig maradtatok már e mellett a hegy mellett. 7 Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyvidékére meg az azzal szomszédos területekre, az Arábá-völgybe, a hegyvidékre és a Sefélá-alföldre, a Délvidékre és a tengerpartra, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyamig, az Eufráteszig. 8 Íme, én nektek adtam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja. 9 Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok. 10 Istenetek, az Úr megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint égen a csillag. 11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek! 12 Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket? 13 Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket. 14 Ti ezt feleltétek nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni! 15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, bölcs és tapasztalt embereket, és főembereitekké tettem őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött, meg felügyelőkké minden törzsetekben. 16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga. 17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené. Ami pedig nektek túl nehéz, azt tárjátok elém, és én majd meghallgatom. 18 Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell. 19 Azután elindultunk a Hórebtől, és bejártuk azt az egész nagy és félelmetes pusztát, amelyet az emóriak hegysége felé vivő úton láttatok, ahogyan megparancsolta nekünk Istenünk, az Úr. Így érkeztünk meg Kádés-Barneába. 20 Ott ezt mondtam nektek: Megérkeztetek az emóriak hegyvidékéhez, amelyet nekünk fog adni Istenünk, az Úr. 21 Lásd, Istened, az Úr neked adta ezt a földet. Vonulj hát ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta atyáid Istene, az Úr. Ne félj, és ne rettegj! 22 Akkor odajöttetek hozzám mindnyájan, és ezt mondtátok: Küldjünk előre embereket, hogy kémleljék ki nekünk az országot, és hozzák hírül, melyik úton kell felvonulnunk, és milyenek azok a városok, amelyekbe be kell majd vonulnunk. 23 Jónak láttam ezt, és kiválasztottam közületek tizenkét férfit, minden törzsből egyet. 24 Ezek elindultak, fölmentek a hegyvidékre, eljutottak az Eskól-völgyig, és kikémlelték az országot. 25 Szedtek annak a földnek a gyümölcseiből, és elhozták nekünk. Hírt is hoztak nekünk, és ezt mondták: Jó földet akar nekünk adni Istenünk, az Úr. 26 Ti azonban nem akartatok felvonulni ellene, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak a parancsa ellen. 27 Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az Úr, azért hozott ki Egyiptomból, hogy most az emóriak kezébe adjon és elpusztítson bennünket. 28 Hová is vonulnánk? Testvéreink elcsüggesztették szívünket, amikor ezt mondták: Magasabb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még az anákiak fiait is láttuk ott. 29 Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! 30 Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, harcolni fog értetek éppúgy, ahogyan Egyiptomban tette értetek, szemetek láttára. 31 A pusztában is láthattad, hogy egész úton, amelyen jártatok, úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogy a fiát viszi az ember, míg el nem érkeztetek erre a helyre. 32 Ennek ellenére sem hittetek Istenetekben, az Úrban,

33 aki előttetek járt az úton, hogy táborhelyet keressen nektek: éjjel tűzben, hogy láthassátok az utat, amelyen mennetek kellett, nappal pedig felhőben.

„...vegyétek birtokba azt a földet..." (8). Isten szövetséget kötött Ábrahámmal (1Móz 15), és így lett a kiválasztottak földje Kánaán. Az egyiptomi fogságot követően újból szól az Úr: Vegyétek birtokba az örökségeteket! Isten hűséges a szövetségi ígéretéhez, annak ellenére, hogy népe bizonytalan. Isten következetes, a Sínai-hegyről – azaz a Hórebről – kijelenti akarata törvényeit, és nem engedi feledésbe merülni.

RÉ 97 MRÉ 97

„Jézus Krisztus…evangéliumának kezdete.” (Márk 1,1–8) Márk 1,1–8

(1) „Jézus Krisztus…evangéliumának kezdete.” (Márk 1,1–8)

AZ EVANGÉLIUM KEZDETE.

– 1. Az evangélium történeti kezdeteit megtaláljuk az ószövetségi ígéretekben, a prófétai igehirdetésben (Ézsaiás 40,3), és közvetlenül Jézus fellépése előtt, Keresztelő János működésében (2–8).

– 2. Az evangélium isteni kezdete a názáreti Jézus eljövetele, akinek egész földi élete a kereszt felé haladt. A feltámadott Urat az ismeri, aki megismerte a földi Jézust, aki meghalt. Az látja az Istent, aki látja az embert; – ennek nyomán az látja az embert, aki látja az Istent. Mindkettő Jézus Krisztusban lesz valósággá. Ezt hangsúlyozza Márk (1). Az evangélium isteni kezdetei még ennél is előbbre mutatnak, a világ teremtése előttre (Efezus 1,3). Nem rajtunk múlnak a dolgok.

– 3. Az evangélium személyes kezdeteit akkor tapasztaljuk meg, amikor bennünk is kiáltó szóvá lesz a pusztaság (3), a megtisztulás és a megújulás utáni vágy (4–5); – mert böjtölve fájni kezd az „egyenetlen világ” minden nyomorúsága (6), kezdve a magunk bűneivel és méltatlanságával (7); – és mert kínozni kezd, hogy nem áll még irányba az életünk, hanem rohanva is értelmetlenül tévelygünk. Megtérést! (4) Szentlelket! (8)

– 4. Márk névtelenül írt, mert amit ír, annak a szerzője nem ő, hanem az Isten, tanúja pedig az egyház. Márk névtelensége hirdeti, hogy Jézus története egyetemes igényű, mindenkire vonatkozik, és akik megértették, azokat tanúskodásra kötelezi az örömhír. Ez a névtelenség jelzi, hogy Márk nem a saját dicsőségére írt.

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Engedjenek meg egy fontos bevezetőt.

Márk evangéliumot hirdet (1).

Ez a kifejezés akkor egyértelműen az egyház missziói igehirdetésének szakkifejezése volt.

Márk Kr. u. 70-ben, az őskeresztyén világmisszió első nagy korszaka után, az apostolok halála után írt; akkor, amikor teológiai irányzatok vitái, Jézus Krisztus isteni és emberi természetéről, elbizonytalanították az igehirdetést.

Márk, a názáreti Jézus életére vonatkozó egyéb hagyományt is beleillesztette a megfeszített Jézus történetébe, aki feltámadott.

Kicsoda Jézus Krisztus?

Márk hangsúlyozta, hogy az élő feltámadott Úr igazán csak Jézus keresztre vivő, földi útjával együtt ismerhető meg igazán.

Az ismerte meg a feltámadott Urat, aki megismerte a földi, és kereszt felé haladó, názáreti Jézust.  

Márk a kereszt teológusa volt, aki hangsúlyozta, hogy a megdicsőült Krisztusról csak Jézus történeti valóságát ismerve lehet helyesen szólni.

Így Márk helyreállította Jézus isteni és emberi természetének egységét.

Márk elsőként vállalkozott arra, hogy a názáreti Jézus életére vonatkozó sokrétű hagyományt egy határozott céllal egésszé formálja.

Márk azt is hangsúlyozta, hogy az Ószövetség és Keresztelő János is Jézus eljövetelét hirdetik (2–8).