1 Ti az Úrnak, a ti Isteneteknek a gyermekei vagytok. Ne vagdossátok hát össze magatokat halottért, a homlokotok fölött se nyírjátok kopaszra a fejeteket! 2 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. A tiszta és tisztátalan állatok 3 Ne egyetek meg semmit, ami utálatos! 4 Ezek azok az állatok, amelyeket megehettek: a marhát, a juhot és a kecskét, 5 a szarvast, a gazellát és az őzet, a zergét, az antilopot, a bölényt és a vadkecskét, 6 és megehettek minden kérődző állatot, amely hasított körmű, mégpedig egészen kettéhasadt a két körme. 7 De nem ehetitek meg a kérődzők és a hasított körműek közül ezeket: a tevét, a nyulat és a hörcsögöt, mert kérődzők ugyan, de nem hasított körműek, ezért tisztátalanok a számotokra. 8 A disznó is legyen tisztátalan a számotokra, mert hasított körmű ugyan, de nem kérődzik. Ne egyetek a húsukból, sőt még a tetemüket se érintsétek! 9 Mindabból, ami a vízben él, ezeket ehetitek meg: megehetitek mindazt, aminek uszonya és pikkelye van. 10 De nem ehettek meg semmi olyat, amelynek nincs uszonya és pikkelye; ezek számotokra tisztátalanok! 11 Minden tiszta madarat megehettek. 12 De nem ehetitek meg ezeket: a sast, a keselyűt és a halászsast, 13 a sólymot, a héját és a kányaféléket, 14 mindenfajta hollót; 15 a struccot, a baglyot, a sirályt és a karvalyféléket; 16 a kuvikot, a fülesbaglyot és a bölömbikát; 17 a pelikánt, a dögkeselyűt és a vöcsköt; 18 a gólya- és szarkaféléket, a búbos bankát és a denevért. 19 A kisebb szárnyas állatok is legyenek a számotokra mind tisztátalanok: ne egyétek meg azokat! 20 A tiszta szárnyasokat mind megehetitek. 21 Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden élő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy! Ne főzz gödölyét anyjának tejében! 22 Add meg a tizedet vetésed minden terméséből, ami a mezőn évről évre terem! 23 Az Úrnak, a te Istenednek színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék a neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az Urat mindenkor! 24 De ha túlságosan hosszú odáig az út, és nem tudod odavinni, mert messze van tőled az a hely, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, hogy oda helyezze nevét, pedig megáldott Istened, az Úr, 25 akkor add el pénzért, a kapott pénzt tedd erszénybe, és úgy menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt Istened, az Úr. 26 Vásárolj a pénzen bármit, amit kívánsz: marhát vagy juhot, bort vagy egyéb részegítő italt, bármit, amit csak megkívánsz, és egyél ott Istenednek, az Úrnak színe előtt, és örvendezz házad népével együtt! 27 A lakóhelyeden élő lévitáról se feledkezz meg, mert neki nincs birtokrésze és öröksége, mint neked. 28 Minden harmadik esztendő végén vedd ki annak az évnek a terméséből az egész tizedet, és raktározd el lakóhelyeden, 29 hogy ha majd eljön a lévita, akinek nincs birtokrésze és öröksége, mint neked, meg a jövevény, az árva és az özvegy, akik lakóhelyeden élnek, ők is ehessenek, és jóllakhassanak. Így megáldja Istened, az Úr kezed minden munkáját, amit csak végzel.
(24) „Amilyen mértékkel mértek…” (Márk 4,21–25)
NEKÜNK MÁR „VAN”!
– 1. Jézus Krisztusban mindenünk megvan! (25) Üdvösségünk van. Az Úrtól kaptuk, ajándékba, érdemtelenül, amink van.
– 2. Akinek pedig van, az nem rejti el, nem szégyelli, hanem nyilvánvalóvá teszi azt, amit az Úrtól kapott. A lámpásnak elrejtve nincs értelme, csak a lámpatartóban, ahol világít (21–22).
– 3. Jézus megfordítja a gondolatot. Ugyanis amilyen mértékkel mi mérünk másoknak, az annak a jele, hogy tudatában vagyunk-e annak, hogy nekünk mennyi mindenünk van, és kitől kaptuk azt. Aki tudja, hogy őneki mennyi mindene van, és hogy ezt ajándékba kapta, az az ember továbbad abból másoknak. Mindenkinek nem tudunk adni, de vannak olyan emberek mindig az életünkben, akiknek adunk: Igét, evangéliumot, ennek nyomán konkrét segítséget, támogatást, erőt és vigaszt. Ilyenkor Krisztust adjuk. Amilyen mértékkel mérünk másoknak, az jele az üdv-bizonyosságunknak. Nem érdem, hanem pecsét (24).
– 4. Aki pedig tudja, hogy őneki mennyi mindene van, ezért hálából ad abból másoknak, az „gazdagszik” meg igazán már ebben a világban is, mert annak még adatik. De aki állandóan panaszkodik, mert azt hiszi, hogy őneki nincs, attól azt is elveszik, amilye van (25).