7 Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr. Elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. 8 Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket Kúsan-Risátajimnak, Arám-Naharajim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátajimot. 9 Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. 10 Az Úr Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az Úr pedig kezébe adta Kúsan-Risátajimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátajimmal. 11 Így béke lett az országban negyven esztendeig. Azután meghalt Otníél, Kenaz fia. 12 De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ekkor az Úr Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az Úr. 13 Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát. 14 Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb királyát. 15 Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának. 16 Éhúd csináltatott magának egy kétélű, egykönyöknyi kardot, és azt a ruhája alá, a jobb csípőjére kötötte. 17 Így vitte be az adót Eglónnak, Móáb királyának. Eglón igen kövér ember volt. 18 Miután Éhúd átadta az adót, elküldte azokat, akik az adót szállították. 19 Ő maga azonban visszatért a Gilgálnál levő bálványszobroktól, és ezt mondta: Titkos beszédem van veled, ó, király! Az így felelt: Csitt! Ekkor kiment mindenki, aki mellette állt. 20 Éhúd bement hozzá; a király éppen az emeleten, hűvös különszobájában ült. Éhúd ezt mondta: Istentől hoztam üzenetet neked! Ekkor az fölkelt a trónról. 21 Éhúd pedig a bal kezével a kardja után nyúlt, előrántotta a jobb csípőjéről, és beledöfte annak a hasába. 22 Még a markolata is belement a pengéje után, és a háj körülfogta a pengét, mert nem húzta ki a kardot a hasából; majd kiment a hátsó kijáraton. 23 Azután kiment Éhúd az oszlopcsarnokba, becsukta maga mögött az emeleti szoba ajtószárnyait, és bezárta. 24 Alighogy kiment, jöttek a szolgák, de amikor látták, hogy az emeleti szoba ajtószárnyai zárva vannak, azt gondolták: Bizonyára szükségét végzi a hűvös szobában. 25 Miután azonban hiába várakoztak, és senki sem nyitotta ki az emeleti szoba ajtószárnyait, fogták a kulcsot, és kinyitották. És íme, uruk ott feküdt a padlón holtan. 26 Éhúd azonban elmenekült, amíg ők késlekedtek, és a bálványszobrok mellett elhaladva Szeírába menekült. 27 Amikor megérkezett, megfújta a kürtöt Efraim hegyvidékén. Izráel fiai pedig az ő vezetésével levonultak a hegyvidékről. 28 Ezt mondta nekik: Kövessetek gyorsan, mert az Úr kezetekbe adta ellenségeteket, Móábot! Lementek utána, elfoglalták a Jordán Móáb felé eső gázlóit, és nem engedtek senkit átkelni. 29 Levágtak akkor mintegy tízezer móábi embert, csupa jól megtermett, erős férfit; nem menekült meg senki. 30 Így kellett Móábnak megalázkodnia azon a napon Izráel keze alatt. És béke lett az országban nyolcvan esztendeig. 31 Utána Samgar, Anát fia következett, aki hatszáz filiszteus férfit vert szét egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt.
(33) „Nem tudjuk.” (Márk 11,27–33)
– Jézus hatalma letagadhatatlan, mert ez a hatalom Jézus szavaiban és cselekedetiben nyilvánvalóan megmutatkozott.
– Jézus ellenségei is kénytelenek voltak elismerni Jézus hatalmát. Látták, tapasztalták, és mégis ellene mondtak ennek a hatalomnak. – Milyen jogon, milyen alapon, milyen felhatalmazással teszed mindezeket? – kérdezték Jézustól (27–28).
– Hogyan vagyunk mi ezzel? Az Úr hatalma éltet, hordoz minket, és mégsem magasztaljuk ezért az az Urat, hanem magunknak, véletlennek, szerencsének, sorsnak tulajdonítjuk az Ő megtartó hatalmát.
– Az akkori vallási vezetők azonban még ennél a hitetlenségnél is súlyosabb állapotban szenvedtek, amit a Biblia „langymelegnek” nevez (Jelenések 3,16). Jézus kérdéssel felelt a főpapok és az írástudók kérdésére, amelyre ezek saját érdekeik szerint úgy reagáltak, hogy sem a mennyei, sem a földi hatalom mellé nem mertek odaállni (29–32). Nem mertek, nem tudtak dönteni. – Nem tudjuk! – hangzott kitérően diplomatikus válaszuk (33).
– Jézus mennyei hatalmáról nem tudni: az maga a halál. Az emberi hatalom visszás, és nem képes megtartani, még legáldottabb formájában sem. A hit az Isten ajándéka, amellyel az ember felismeri Jézus mennyei hatalmát, megváltó szeretetét, és arra hagyatkozva szilárdan megnyugszik.