„Ne lakjék a feleségem Izráel királyának, Dávidnak a palotájában, mert szent hely az, mivel oda került az Úr ládája”
2Krón 8
1 Miután eltelt az a húsz esztendő, ameddig Salamon az Úr templomát és a maga palotáját fölépíttette, 2 azokat a városokat is kiépíttette Salamon, amelyeket Hírám adott Salamonnak, és izráelieket telepített oda. 3 Azután Salamon Hamát-Cóbá ellen vonult, és hatalmába kerítette. 4 Kiépíttette Tadmórt is a pusztában és mindazokat a raktárvárosokat, amelyeket Hamátban kezdett építeni. 5 Azután Felső-Bét-Hórónt és Alsó-Bét-Hórónt erődített városokká építtette ki várfalakkal, kapukkal és zárakkal. 6 Baalátot és az összes raktárvárost, amely Salamoné volt, a harci kocsik összes városát, a lovak városait és mindent, amit csak építeni kívánt Salamon, kiépíttetett Jeruzsálemben, a Libánonon és birodalma egész területén. 7 Mindazokat, akik a hettiták, az emóriak, a perizziek, a hivviek és a jebúsziak népéből megmaradtak, akik tehát nem Izráel közül valók voltak, 8 meg fiaikat, akik utánuk az országban megmaradtak, mert nem irtották ki őket Izráel fiai, Salamon kényszermunkásokká tette; azok még ma is. 9 Izráel fiai közül azonban senkit sem kényszerített Salamon rabszolgasorba az építkezéseken; ők harcosok voltak, vezérei, tisztjei meg harci kocsijainak és kocsihajtóinak a parancsnokai. 10 Salamon király helyőrségeinek a parancsnokai kétszázötvenen voltak, ezek álltak a hadinép élén. 11 Azután fölvitte Salamon a fáraó leányát Dávid városából abba a palotába, amelyet neki építtetett, mert ezt mondta: Ne lakjék a feleségem Izráel királyának, Dávidnak a palotájában, mert szent hely az, mivel oda került az Úr ládája. 12 Salamon akkor égőáldozatokat mutatott be az Úrnak, az Úrnak azon az oltárán, amelyet a csarnok elé építtetett. 13 Minden hétköznapon meg szombatonként, újholdkor és az évenként tartandó három fő ünnepen, a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a lombsátrak ünnepén, az adott napra vonatkozó előírások szerint kellett áldozni, ahogyan Mózes parancsolta. 14 Megállapította apjának, Dávidnak a rendtartása szerint a papok szolgálati beosztását és a léviták tennivalóját, hogy dicséretet énekeljenek, és végezzék szolgálatukat a papok mellett mindennap, annak a napnak az előírása szerint; meg a kapuőrség beosztását az egyes kapuknál, mert így szólt Dávidnak, Isten emberének a parancsa. 15 Semmiben sem tértek el attól, amit a király parancsolt a papoknak és a lévitáknak, még a kincsek dolgában sem. 16 Így készült el Salamon az egész munkával az Úr temploma megalapozásától az Úr templomának teljes befejezéséig. 17 Akkor elment Salamon Ecjón-Geberbe és Élótba, amelyek a tenger partján, Edóm földjén voltak. 18 Hírám ugyanis hajókat küldött neki szolgáival. Ezek a szolgák ismerték a tengert, és Salamon szolgáival együtt eljutottak Ófírba. Hoztak onnan négyszázötven talentum aranyat, és Salamon királyhoz vitték.
„…ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez…” (Apostolok cselekedetei 14,8–20)
Apostolok cselekedetei 14,8–20
(15) „…ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez…” (Apostolok cselekedetei 14,8–20)
– Amikor az Úr meggyógyította a születése óta sántát Lisztrában, Pál által, akkor az ott lakók istenként akarták tisztelni őt és Barnabást…
– Pál határozottan megtérésre hívja őket ebből a pogány, hiábavaló életből. Pogányság az, amikor emberből csinálnak istent, bizony ma is! Az is a pogányság jele, hogy noha Pál által gyógyított az Isten, mégis Barnabás lesz a „főisten” Zeusz, és Pál „csak” Hermész, hiszen testi szemekkel Barnabás volt a magasabb, a tekintélyesebb, a szebb férfi. Igen, a pogány azt látja, ami a szeme előtt van, csak azt látja és imádja, vagy szapulja, az érdekei szerint. A pogányság a zsigereinkben van. Egy neves hölgy beszél, egy terjedelmes interjúban az ember belső erejéről, az akarat fontosságáról, a csillagokról, meg a mindent átható szeretetről, minden ember jóságáról, az öngyógyításról… Teszi ezt olyan intelligens beszéddel, kimért hevülettel, szépen artikulált szavakkal, hogy ki kellett kapcsolnom a készüléket. Sajnos, lehetne folytatni a példák sorát.
– Erre mondja Pál: ezekből a hiábavaló dolgokból meg kell térni az élő Istenhez, mert beleveszünk hiábavaló életünk önistenítő dicsőségébe. Az élő Isten nélkül nincs megoldás, nincs hit, nincs valóságos szeretet, maradandó gyógyulás! Ővele azonban, kegyelméből, minden esélyünk adott ezekre!