előző nap
következő nap

„...az Úr... megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor...” 2Krón 21

1 Azután Jósáfát pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Jórám lett a király. 2 Testvérei, Jósáfát fiai ezek voltak: Azarjá, Jehíél, Zekarjá, Azarjá, Míkáél és Sefatjá. Ezek mind Jósáfátnak, Júda királyának a fiai voltak. 3 Apjuk sok ajándékot adott nekik: ezüstöt, aranyat, kincseket és erődített városokat Júdában. De a királyságot Jórámnak adta, mert ő volt az elsőszülött. 4 Amikor azonban Jórám elfoglalta apja királyságát, és megszilárdult a hatalma, összes testvérét fegyverrel gyilkoltatta meg, sőt néhány izráeli vezető embert is. 5 Harminckét éves volt Jórám, amikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben. 6 Izráel királyainak az útján járt, ugyanúgy élt, mint Aháb háza népe, mert Aháb leánya volt a felesége. Azt tette, amit rossznak lát az Úr. 7 De az Úr nem akarta elpusztítani Dávid házát, mert szövetséget kötött Dáviddal, és megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor. 8 Az ő idejében pártoltak el az edómiak Júdától, és királyt választottak maguknak. 9 Ezért Jórám odavonult vezéreivel és összes harci kocsijával együtt. Éjjel fölkelt, átvágta magát az edómiakon, akik bekerítették őt és a harci kocsik parancsnokait. 10 Így pártoltak el az edómiak Júdától mindmáig. Ugyanebben az időben pártolt el tőle Libná is, mert Jórám elhagyta ősei Istenét, az Urat. 11 Ő is csináltatott áldozóhalmokat Júda hegyein, és így paráznaságba vitte Jeruzsálem lakóit, és félrevezette Júdát. 12 Eljutott azonban hozzá Illés próféta írása, amely így hangzott: Ezt mondja az Úr, ősödnek, Dávidnak az Istene: Mivel nem apádnak, Jósáfátnak az útján jártál, sem Ászának, Júda királyának az útján, 13 hanem Izráel királyainak az útján jártál, és paráznaságba vitted Júdát meg Jeruzsálem lakóit, ahogyan Aháb háza népe is paráznaságba vitte népét, sőt még testvéreidet, apád háza népét is legyilkoltattad, akik jobbak voltak nálad, 14 azért az Úr nagy csapással sújtja népedet, fiaidat, feleségeidet és egész vagyonodat. 15 Te pedig súlyos betegségbe, bélbajba esel, annyira, hogy betegséged miatt mindennap kijön a beled. 16 Majd fölingerelte az Úr Jórám ellen a filiszteusokat és az arabokat, akik az etiópok mellett laktak. 17 Fölvonultak Júda ellen, betörtek oda, és elvittek minden kincset, ami csak található volt a király palotájában, sőt fiait és feleségeit is. Nem maradt más fia, csak Jóáház, a legkisebbik fiú. 18 Mindezek után gyógyíthatatlan bélbajjal verte meg őt az Úr. 19 Így ment ez napról napra, és amikor eljött életének a vége, két napig kizáródott a bele a betegség miatt, és szörnyű kínok között halt meg. Népe nem gyújtott tüzet a tiszteletére, ahogy ősei tiszteletére gyújtott. 20 Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben. Elment örömtelenül, és eltemették Dávid városában, de nem a királyi sírba.

„...az Úr... megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor..." (7). És ha nem kell a mécses a fiaknak? Jórám lesz az új király, és – hogy saját hatalmát megszilárdítsa – meggyilkoltatja testvéreit, és a vezető emberek közül is néhányat. Élete végén szörnyű kínok között hal meg. Vajon nekünk kell a mécses, amit Isten ad? Kell Jézus világossága? Vagy annyira fontos a magunk hatalma, hogy testvéreinkkel és Istennel való kapcsolatunk akár oda is veszhet? Bárcsak tudnánk azt tenni, amit jónak lát az Úr!

RÉ 208 MRÉ 312

„…feltámasztotta a halálból.” (Apostolok cselekedetei 17,22–34) Apostolok cselekedetei 17,22–34

(31) „…feltámasztotta a halálból.” (Apostolok cselekedetei 17,22–34)

– Véget nem érő vitatéma lehet, hogy mennyire kell előkészítenünk mondanivalónkat ahhoz, hogy a hallgatóság befogadhassa azt. Mennyire kell megágyaznunk az üzenetnek? Hol van az a határ, amitől kezdve már kiszolgáljuk a hallgatóságot, és ez észrevétlenül is maga alá gyűri az evangéliumot? Az igehirdetéssel foglalkozó gyakorlati teológiai terület, a homiletika történetét is ez a kérdés tagolja: mennyire kell figyelembe vennem az igehallgatót, annak „szituációját”, hogy az üzenet eljuthasson hozzá?

– Pál athéni beszédéből kiderül, hogy az apostol pontosan tudta, hol van, kiknek beszél, tökéletesen ismerte a görög vallást, gondolkodást, filozófiát, ottani költők műveiből idézett. Pál tisztában volt azzal a kultúrával, ahol megszólalt (17,1–28).

– Ez az ismeret azonban csak eszközzé lett az igehirdetésében, mint a repülő számára a kifutópálya, de semmit nem változtatott az evangélium üzenetén. Ő Athénban is a feltámadott Jézus Krisztusról beszélt (31). Sőt, az apostol a bevezető után prófétai bátorsággal rámutatott a görögök vallásosságának fogyatékosságaira, hitük tudatlanságára és ítéletes voltára is (29–31).

– Az athéni beszédből kiderül, hogy figyelembe kell venni az igehallgatót, annak szituációját, hogy eljusson hozzá az üzenet, esélye legyen megérteni azt. De a megértés nem egyenlő a hittel. Lám, amint Pál Jézus Krisztus feltámadásához, éppen a lényeghez ért, azonnal le is állították (32–34). A ma embere felé is sokféle okos módszerrel közeledhetünk, de többnyire pont itt engedik el a kezünket. Olyan ez, mint amikor a gép felemelkedik a kifutópályáról, szépen startol, de emelkedés közben, még a szárnyalás előtt lezuhan… Kell a „módszer”, de nem a módszer, hanem az Úr adja a hitet.