(23) „…zavargás támadt az Úr útja miatt.” (Apostolok cselekedetei 19,23–40)

– Artemisz a szerelem, a vér, az arany istennője. Kis szobrokban is kiábrázolták az istennőt, és az efezusi mesterek nagy jövedelemre és jólétre tettek szert ebből (24–25).

– Aztán jött ez a Pál, és azt hirdette, hogy a kézzel csinált istenek nem istenek!

– Azonnal csődület támadt, hiszen a templom, a kultusz, az istennő tisztelete, az egész eköré felépült „kultúra”, önazonosság veszélybe került, és azok is, akik ebből éltek, beleértve a mestereket. Pőrére lecsupaszítva: nagyjából erről szól minden: megélni, jól élni, megmaradni ebben, az egészet valami mázzal leönteni (26–27).

– Egyben szeretnék biztos lenni. Abban, hogy mi nem ilyenek vagyunk. Nemcsak azért, mert mi az egyetlen Urat hirdetjük, hanem abban is, hogy nemcsak azért építjük és védjük az Úr ügyét, mert ebből valami hasznunk van. Nem a pénzbeli haszon kísért meg leginkább az Úr közelében, de saját dicsőségünk haszna nagyon is megkísérthet, sok más egyébbel együtt. Ugye mi nem olyanok vagyunk, mint az efezusi ötvösök?

– Kifakadt egy barátom: – Sok méltatlan gyanakvás vesz körül, ezért én is nagyon gyanakvó lettem. Már csak azt látom: ez vagy az a „hívő testvér” most éppen mivel kapcsolatban akar „használni”, majd mindjárt utána „eldobni”, a hátam mögött meg szapulni. Ennél még az is jobb, ha festett Jézus szobrokat árulnak jó pénzért a kegyhelyeken.