előző nap
következő nap

„Örvendezz, ifjú...” Préd 11,9–12,8

11,9 Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! 10 Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó! 12, 1 Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket! 2 míg el nem sötétedik a nap világa meg a hold és a csillagok, és újra felhők nem érkeznek az eső után. 3 Akkor reszketni fognak a ház őrei, támolyognak az erős férfiak; megállnak az őrlő lányok, mert kevesen vannak, és elhomályosulnak az ablakon kinézők. 4 Bezárulnak az utcára nyíló ajtók, elcsendesül a malom zúgása. Fölkelnek a madárszóra is, és elhalkul minden énekszó. 5 Még egy kis emelkedőtől is félnek, és ijedeznek az úton. A mandulafa kivirágzik, a sáska nehezen vonszolja magát, és mit sem ér a fűszer, mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán körös-körül siratók járnak. 6 Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. 7 A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta. 8 Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, minden hiábavalóság!

„Örvendezz, ifjú..." (9). Sok a rosszkedvű, üres, depressziós fiatal. Mulatozók vannak, de örülő és derűs ifjú kevesebb. Minek örüljünk? Az időnek és a lehetőségeknek, mert az idő eltelik. Noha költői képekkel és szimbólumokkal írja le a prédikátor, jönnek majd a nem szeretem napok és évek, a test szűkülő lehetőségei, hanyatlása. Mégis, ma már az idősek is élvezhetik az életet egészségesen az orvostudomány vívmányainak köszönhetően. Talán éppen ők taníthatnák a fiatalokat örülni?

RÉ 33 MRÉ 33

„…Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással.” (Apostolok cselekedetei 28,11–15) Apostolok cselekedetei 28,11–15

(15) „…Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással.” (Apostolok cselekedetei 28,11–15)

Pál, viszontagságok között, de RÓMÁBA ÉRKEZHETETT az Úr kegyelméből (14). Rómában akkor már volt gyülekezet. Az ottani testvérek az apostol elé siettek (15).

– 1. Ekkor Lukács, nagyon őszintén „elszólja” magát. Áldott legyen az Isten, hogy a Bibliában van bőven emberi hang, „vox humana”. Isten Lelke ezeket is felhasználja, üzenetté formálja.

– 2. Pál hálát adott, újra megtelt bizakodással, ahogy megérkezve, meglátta a római testvéreket. Lukács végig Pál mellett volt, a hajótörés idején is. Lukács többet tudott Pálról, mint bárki más. Nyilván látta Pál emberi arcát is: azt, amikor az apostol is elszomorodott, esetleg elcsüggedt, és a bizakodás is halványult benne. Pál nem egy „hívő gép” volt, nem is egy isten, nem is egy mitikus hős volt, hanem Pál ember volt. Ő is elgyengült, elerőtlenedett, hitében is meggyengülhetett a próbatételek során. Hiszen az telik meg újra bizakodással, akit a viszontagságok idején majdnem elhagyott a remény.

– 3. Éppen ezért fontos ez az üzenet, mert ennek ellenére Pál a saját gyengeségét, félelmeit, bizakodásának törékenységét az Úr elé tette le, nem mutatta ki azokat másoknak. Hiszen küldetése az volt, hogy másokat erősítsen, biztasson a hajón, a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumával.

– 4. Ez az, amit kegyelmi állapotnak nevezünk, vagyis amikor már nem mi, hanem az Isten ereje tart meg bennünket a halálig való hűségben. Még akkor is, amikor a mi szívünk már elhagyott bennünket, szívünknek, életünknek kősziklája akkor is az Úr marad. Őelőtte lehetünk gyengék, de az ügy érdekében az Úr nem engedi, hogy ezt mások is észrevegyék rajtunk. Ez nem képmutatás. Ez kegyelmi állapot. „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsoltárok 73,26)