(22) „…ezek azok a napok, amelyektől kezdve…nyugton lehettek…” (Eszter 9,20–32)

– Végre nyugton lenni, békében élni még egy kicsit ebben a földi létben: örülni, enni és inni, egymást megajándékozni (20–22), a magunk szőlőjében és fügefája alatt (Mikeás 4,4). Valójában erre vágyunk; – így készülve az örök, aktív, üdvösséges nyugalomra.

– Isten népe mindig megemlékezett az Úr szabadító tetteiről, nemzedékről nemzedékre, hogy azokat el ne felejtsék, azokból erőt, örömöt merítsenek (23–28). Így vezették be a Púrim-ünnepet, hálát adva Isten szabadításáért, amelyet a Perzsa Birodalomban, Eszter közbenjárása által megtapasztalhattak.

– Nagy ára volt ennek a szabadításnak: sok gyűlölet és elragadtatott indulat sodrásában, határtalan pusztítással állíthatták meg az Isten népe elleni, mindenkit kiirtani akaró gonoszságot. Visszafordult a gonoszság a gonoszra, de közben itt is túllépte a gyarló, emberi indulat az Istentől rendelt határt; a védekezés elégtétellé dagadva tobzódott (Eszter 9).

– Jézus Krisztusban Isten minden bűnös indulatot elhordozott a golgotai kereszten, helyettes elégtételében, hogy mi végre megszabaduljunk önző igazunk minden gyilkos indulatától, és megbocsátva kérjük az Úr bölcsességét közös dolgaink rendezéséhez. Ez csak az Úr kegyelmében újjászületve lehetséges. Isten Igéjére figyelve a reformáció áldott felismerése mindez.

– Hisszük, eljön majd az Urat dicsérő életünk aktív, boldog nyugalma: az öröm, a bőség, az asztalközösség mennyei teljessége. Addig azonban, hitben járva, itt felelős szolgálatunk van. Ezért nyugtunk nincs, de nyugalmunk, békességünk, reménységünk mégis van: az Úrban. A Púrim-ünnep, az Isten szabadítása feletti öröm ünnepe, de az ünnepet böjt időszak előzi meg (29–32). Most a böjt ideje van. Ez a felelős szolgálat ideje, „nyugt” nélkül, de mégis nyugalomban; a majdani teljes krisztusi nyugalom reménységében (Márk 2,19).