előző nap
következő nap

„...legyünk éberek és józanok!” 1Thessz 5,1–11

1 Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2 mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 3 Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra, és nem fognak megmenekülni. 4 Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. 5 Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. 6 Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! 7 Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. 8 Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. 9 Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10 aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. 11 Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.

„...legyünk éberek és józanok!" (6). Az Úr bizonyosan jön. Olykor azt érezzük, hogy „itt a világ vége", pedig ez még nem az. Lehet bennünk várakozás vagy szorongás, de az apostol azt kéri, hogy éberséggel és józansággal éljük napjainkat. Talány, hogy életünkben vagy halálunkban jön értünk Urunk. Helyes szemlélet ezért az, ha éberen és józanon készek vagyunk már ma az ő fogadására, de ha úgy dönt, akkor éberen és józanon szolgáljuk őt utolsó óránkig.

RÉ 488 MRÉ 456

„…a szent szövetségen tölti ki dühét.” (Dániel 11,21–45) Dániel 11,21–45

(30) „…a szent szövetségen tölti ki dühét.” (Dániel 11,21–45)

– A tehetetlen düh, az ember nyomorúságának, az emberlét kielégítetlenségének és tehetetlenségének, pótcselekvő önzésének, valamint a gonosz hatalmának nyilvánvaló jele. Ez a düh perlekedik az Istennel és isteníti bálványait, legfőképpen önmagát, valamint kudarcok esetén ez a düh tölti ki indulatát másokon. Ki ne tudná, miről van szó?

– Antiokhosz, szír király, önmagára aggatott, önmagát istenítő melléknevét: „Epiphanész”; a háta mögött „Epimanész”nek, azaz őrjöngőnek nevezték át. Antiokhosz csak győzni akart, és ha valami nem sikerült, őrjöngve bosszút állt. Antiokhosz, a déli király, azaz az egyiptomiak elleni kudarcait (21–28), Isten népén töltötte ki: az áldozati oltárra Zeusz szobrot állíttatott, megbénította a szövetség népének hitét, istentiszteletét (29–31); – de más vallásokat sem kímélt (37).

– A szorongatott helyzetben Isten népe nem egységes. Sokszor átéltük már ezt. Vannak olyanok, akik behódolnának, kiszolgálnák a fennálló rendszert. Vannak olyanok, akik lázadnak, mint a Makkabeusok (Kr. e. 167–164). Mindegyik csoporthoz csatlakoznak érdekből, számításból. De mindig vannak olyanok, akik hitben és reménységben kitartanak, mert nem az emberi behódolásban, de nem is az emberi lázadás „kevéske segítségében” bíznak (32–35), hanem csakis az élő Isten megváltó szeretetében. Ezeken könyörült az Úr, és emberi dühüket alázatos, imádságos bizonyossággá szelídítette a kiválasztó, megtartó, krisztusi kegyelem.

– Az Úr könyörült népén: nem jogos dühét ontotta ránk, hanem kegyelmét ajándékozta nekünk, az Úr Jézus Krisztusban. Minden agresszivitás, őrjöngés, pusztító düh: ördögi. Lehiggadhatunk, kitarthatunk, Őbenne, Őáltala! Az Úr pedig megállítja az istentelenek dühét!