előző nap
következő nap

„...minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” 2Thessz 1

1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2 kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. Hálaadás a gyülekezet hitéért, emlékeztetés az Úr eljövetelére 3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. 6 Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, 7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, 8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, 10 amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. 11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan, 12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

„...minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek" (4). A gyülekezet ekkor már üldöztetésben él a hite miatt. Állhatatosságukat az apostol példának állítja más gyülekezetek számára, megerősítve, hogy az üldözöttet Isten enyhülésben részesíti, az üldözőnek pedig gyötrelemmel fizet. Mi olykor elkényelmesedünk a legkisebb nehézséget sem bírva. Pedig krisztusi létünknek része a szenvedés Urunk és a mindenkori mártírok miatt is.

RÉ 447 MRÉ 175

„Elpihensz majd, de fölkelsz…” (Dániel 12,5–13) Dániel 12,5–13

(13) „Elpihensz majd, de fölkelsz…” (Dániel 12,5–13)

– Isten lezárta a kijelentés könyvét és lepecsételte (12,4). Vegyük ezt komolyan. Ma is a lezárt, írott kijelentés a forrás, amely által az önmagát szüntelenül kijelentő Isten szavát meghallhatjuk. Tévelygünk, ha nem innen indulunk ki, mert akkor valójában magunkkal, és nem az Úrral lesz találkozásunk (Márk 12,24). De gyarapszik a hitünk és az ismeretünk, ha a Bibliát kinyitva keressük az Urat. A lepecsételt könyv azt is jelenti, hogy sok minden titok, és az is marad (5Mózes 29,28).

– Ami biztos, ami nem titok, és Jézus Krisztusban nyilvánvalóan felragyogott, az elég! Itt vagyunk, az Úr követei vagyunk, elvégezzük szolgálatunkat, és elpihenünk! Jó lesz megpihenni! Kijelentett bizonyosságunk van arról, hogy felébredünk, és kijelölt sorsunkat, az üdvösséges örök élet örömében éljük majd. Részleteket nem tudunk, de azt igen, hogy ez jobb lesz mindennél (Filippi 1,23). Úgy élünk a folyó innenső partján, hogy hitben a folyó túlsó partján vagyunk (5).

– Sok nyomorúság érhet minket közben; olyanok is, amelyeket nem értünk. Hiába kérdezünk vissza, mint Dániel tette, itt nem kapunk rá választ, hiszen a végső válasz már a miénk (6–11). Ismét mondom: nem számolgatunk (11–12), megyünk Urunk után, állhatatosan. Boldogok vagyunk, mert az Ő kegyelméből, állhatatosak maradhatunk! (12)