(13) „Jaj nekik, mert elhagytak engem!” (Hóseás 7)

– Jaj nekünk! Isten nélkül, jaj nekünk! Az egész fejezet ezt az állapotot részletezi. Körülvesznek tetteink, amelyeket egy darabig tudunk leplezni, de Isten elől nem lehet elrejteni azokat (2). Elég egy vizsgálat, és minden kiderül; mint ahogy az orvosnál, kiderül a baj (1). Néhány konkrétum erre nézve. Nem kiáltunk az Úrhoz, hanem kesergünk és jajgatunk (14). Hízelkedünk az éppen fölöttünk állóknak, de a hátuk mögött szapuljuk és megemésztjük őket (7). Idegenek emésztik erőinket, és mi nem vesszük észre (9). Szeretni kell azokat is, akik egészen mások, mint mi. De, amikor többre becsüljük az „idegen” hatásokat a magunk, Istentől nekünk juttatott kincseinél; sőt, ezektől várunk segítséget, akkor nagy a baj! (8–9)

– A „jaj” állapotát érzékletes képekkel szemlélteti az igeszakasz. Olyanok vagyunk, mint a befűtött kemence, amely felhevítetten csak az alkalomra vár. Nem tudnánk ellent állni a kísértésnek, ha alkalmunk lenne… (4) Oktalan galambként repdesünk ide-oda, amíg egy hálónak foglyaivá nem leszünk (11). „Meg nem fordított lángos” vagyunk: nem fordultunk Urunk felé, csak a világ felé. Istenhittel kellene a világban élnünk, mert ez a világ az Úr ajándéka. De hit nélkül, meg nem fordított lángosként, kidobandóan feketévé éget a világ (8).

– Áldott legyen az Isten! Kegyelem alatt vagyunk! Mi nem jajgatunk, hanem kiálthatunk; sőt, az Urat magasztalva hálát adhatunk azért, hogy az Úr megváltott, kiváltott a „jaj" állapotából (11). Az Úr szabályozza „életünk kemencéjét”, hogy ne üresen hevüljön, hanem „kenyeret” süthessen. Az Úr, „Szentlelkének galambjává” formál bennünket, hogy ne céltalanul repdessünk, hanem áldássá legyünk. Az Úr megfordítja, megtéríti „életünk lángosát”.