„Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét.” Jel 10,8–11
8 Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll. 9 Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz. 10 Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. 11 És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról.
Bibliaolvasó Kalauz – Ferenczi Zoltán igemagyaráza
Amikor az egyház vállalja azt a kockázatot, hogy az Úr szava a legbensőjéből szóljon (9), vállalja azt is, hogy az ige keserű is, édes is lehet. Az „ecetesuborka-keresztyénség” legalább olyan félreértése a nekünk adott küldetésnek, mint a csillogó szemű spirituális győzelemittasság. Vajon miről árulkodnak a cselekedeteink a hitünk keserű tapasztalatainak pillanataiban. Érdemes visszapillantanunk: kitől, mitől vártuk egyházunk biztonságának, megmaradásának, jövőjének lehetőségét ezekben az időkben?
RÉ 231 MRÉ 435
„…akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk…” Ézsaiás 20
1 Abban az évben, amikor Asdód alá érkezett az a hadvezér, aki Szargón asszír király parancsára megostromolta és elfoglalta Asdódot, 2 abban az időben így szólt az Úr Ézsaiáshoz, Ámóc fiához: Vedd le a zsákruhát a derekadról, és húzd le a sarut a lábadról! Ő így is tett, és meztelenül, saru nélkül járt. 3 Akkor ezt mondta az Úr: Ahogyan Ézsaiás, az én szolgám meztelenül és saru nélkül jár három esztendeig, intő jelül Egyiptom és Etiópia számára, 4 úgy hajtja el az asszír király Egyiptom rabjait és Etiópia foglyait, ifjakat és véneket, meztelenül és saru nélkül, csupasz fenékkel, Egyiptom szégyenére. 5 Akkor majd rettegni és szégyenkezni fognak, akik Etiópiában bíztak, és Egyiptommal dicsekedtek. 6 Akkor ezt mondják e partvidék lakói: Hogyan menekülhetnénk meg mi, ha az is így járt, akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk, hogy mentsen meg bennünket az asszír királytól?!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(6) „…akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk…” (Ézsaiás 20)
– Kiben bízunk, kitől várunk segítséget? A kérdésre azonnal úgy felelnénk, mint az egyszeri hittanos, aki minden kérdésre rávágja: Isten; – Istenben bízunk, Istentől várunk segítséget. Igen, de mit jelent ez a földi lét konkrét bajaiban?
– A háttér a szokásos: a Kr. e. 713–711 közötti, Egyiptom által vezetett, Asszíria elleni felkelés, amelyben részt vettek a filiszteusok is. Ézsaiás jelképes cselekedettel hirdette meg, hogy Asszíria el fogja fojtani a felkelést, megbünteti a filiszteusokat és Egyiptomot is. A próféta saru nélkül, félmeztelenül jelent meg az emberek előtt a lázadás három éve alatt, mert így fogják majd a legyőzött lázadókat is fogságba hurcolni. Intő jel volt ez Júda számára, hogy csakis az Úrban bízzon, csakis Őtőle várjon segítséget, ne nagyhatalmi és egyéb emberi taktikáktól remélje ezt; mert egyébként a helyzete csak rosszabb lesz.
– Ez így szép. Mégis, ha bajban vagyunk, ha tehetetlenné válunk, emberi segítségre szorulunk: betegen, baleset során, erőtlenül. Vegyük észre: Urunk az, aki a bajban küld emberi eszközt! A hűséges, megbízható emberi segítség az Úr irgalmasan felénk kinyújtott keze. Nincs annál nyomorultabb állapot, mint a harmincnyolc éve beteg ember esete, akinek nem akadt embere a bajban (János 5,7).
– Vannak azonban olyan lehetetlen helyzetek, amikor tényleg nincs ember, vagy amikor a legnagyobb emberi szeretet sem tud segíteni. Az Úr megváltó szeretete velünk lesz akkor is! Bátran bízzunk Őbenne! (Márk 6,50)